A védekezés rendben volt

facebook megosztás

Tatai AC – Tungsram SE Nagykanizsa 23-19 (13-9)

NB I B Nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés, 1. forduló. Tata, 200 néző. Vezette: Gadányi, Szabó T.

Tungsram: Miklós G. - Gazdag 8/5, Nagy A 5, Tóth K. 3, Balogh P., Gyimesi 1, Bándi 1. Csere: Balogh Á. (kapus), Bazsó 1, Bécsi, Csabai, Csalló, Jónás. Edző: Madarász Péter.

Jól kezdte a kanizsai együttes a találkozót az előző idényben tizedik helyen végzett tataiak ellen, hiszen 3-1-es dél-zalai vezetést mutatott az eredményjelző. A vendéglátók aztán egyenlítettek, majd egészen 7-7-ig egymás mellett haladtak az együttesek. A nagykanizsaiaknál onnantól valamifajta rövidzárlat következett be, hiszen a Tatai AC a szünetig négygólos előnyt szerzett. A folytatásban a vendéglátók igyekeztek még egy lapáttal rátenni, 20-14 után volt már 23-15 is az eredmény, innen jöttek vissza a kanizsaiak négy találatnyi különbségre úgy, hogy ezzel a második harminc percet gyakorlatilag döntetlenre hozták a házigazdák ellen Gazdag Tiborék. A kanizsaiak a következő körben folytatják idegenbeli túrájukat, hiszen a második forduló keretében Budaörsre látogatnak.

- Ugyan vereséggel kezdtünk, de a védekezésünkkel alapvetően nem volt probléma, a támadójátékunkon viszont mindenképpen javítanunk szükséges a jövőben - értékelt a kanizsaiak edzője, Madarász Péter.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.