Amikor egy közösség elítéli a saját határőreit

Azért ítélik el Magyarországot, mert a magyar emberek úgy döntöttek, „nem leszünk bevándorlóország” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlament (EP) keddi plenáris ülésén, a magyar jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentésről folytatott vitában.


„Mi megvédjük a határainkat, és csak mi fogjuk eldönteni, kikkel élünk együtt. Kerítést építettünk és megállítottuk az illegális migránsok százezreit. Megvédtük Magyarországot, és megvédtük Európát” (Fotó: MTI)

Hangsúlyozta: „visszautasítom, hogy a bevándorláspárti erők fenyegessék, zsarolják, rágalmazzák Magyarországot és a magyar embereket”.

Minden nemzetnek és tagállamnak joga, hogy eldöntse, miképpen rendezi be saját életét a saját országában. „Mi megvédjük a határainkat, és csak mi fogjuk eldönteni, kikkel élünk együtt. Kerítést építettünk és megállítottuk az illegális migránsok százezreit. Megvédtük Magyarországot, és megvédtük Európát”, jelentette ki, úgy fogalmazva: a mai eset az első az Európai Unió történetében, amikor egy közösség elítéli a saját határőreit.

A kormányfő leszögezte: „Magyarország nem enged a zsarolásnak. Magyarország védeni fogja a határait, megállítja az illegális migrációt és védeni fogja a jogait. Ha kell, Önökkel szemben is”.

Orbán Viktor úgy vélte, az EP-képviselők már kialakították az álláspontjukat, a jelentést a többség valószínűleg megszavazza, így a véleményüket az ő hozzászólása már nem befolyásolja. Mégis eljött a vitára, mert, mint mondta, az EP-képviselők nem egy kormányt, hanem egy országot, egy népet ítélnek el, azt a Magyarországot, amely ezer éve tagja a keresztény európai népek családjának, és amely munkájával, vérével járult hozzá Európa történelméhez. Hozzátette: egy olyan országot ítélnek el, amely fellázadt és fegyvert ragadt a hatalmas szovjet hadsereg ellen, súlyos véráldozatot hozott a szabadságért és a demokráciáért, továbbá megnyitotta határait a keletnémet sorstársai előtt.

A miniszterelnök kitért arra: Magyarország megharcolt a demokráciáért és a szabadságért, míg azok, akik most vádolják Magyarországot, „örökül kapták” a demokráciát, és nem kellett személyes kockázatot vállalniuk a szabadságért. Az antikommunista és demokratikus ellenállás magyar szabadságharcosait akarják most elítélni, fogalmazott. „Mi, magyarok készen állunk a jövő májusi választásokra, ahol végre az emberek dönthetnek Európa jövőjéről és visszahozhatják a demokráciát az európai politikába”, hangoztatta Orbán Viktor.


Megadja Gábor: Doktor Miniszterelnök Úr az események hatására itthon tovább erősödik, és a jelek szerint Európában is. A magam részéről tehát azt mondom: örüljünk annak, hogy az európai elit kretén alakulata van olyan hülye, hogy rendszeresen megerősíti Miniszterelnök Urat. Más hasznuk meg amúgy sincs (888.hu)

Kiemelte: „azért állok most itt, és védem meg a hazámat, mert a magyarok számára a szabadság és a demokrácia, a függetlenség és Európa becsület kérdése. Ezért az Önök előtt fekvő jelentés sérti Magyarország és a magyar nép becsületét”. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország döntéseit a választók hozzák meg, a parlamenti választásokon. „Önök nem kevesebbet állítanak, mint hogy a magyar nép nem elég megbízható, hogy megítélje, mi az érdeke. Önök azt hiszik, jobban tudják, mi kell a magyar népnek, mint maguk a magyar emberek” – fogalmazott a miniszterelnök. Azt mondta, a Sargentini-jelentés nem adja meg a tiszteletet a magyar embereknek, kettős mércét alkalmaz, visszaél a hatalommal, hatásköröket lép túl, az elfogadás módja pedig sérti a szerződést. A kormányfő megjegyezte: egy olyan országot akarnak kirekeszteni, amely az európai választásokon is egyértelmű döntéseket hozott. 2009-ben 56 százalékos, 2014-ben 52 százalékos többség szavazott a Fidesz-KDNP-re – emlékeztetett, kijelentve: „az EP-nek mi vagyunk a legsikeresebb pártja”.

Papp János