Az egészséges áfonya

Tamás Attila a helyi természeti adottságokat is figyelembe vette, amikor áfonyatermesztésbe kezdett. A fiatal vállalkozónak ma már több ültetvénye van Zalában és a szomszédos Somogy megye határában is. A növényből szörpöt, lekvárt, pálinkát és teát is készítenek. A gyümölcsszüret nyáron volt, októberben a tealevelek szedése következik.

– Tőlünk nyugatabbra ennek jóval nagyobb a hagyománya, és nem tudom igazán a választ, hogy miért. Talán azért, mert a hagyományos kultúrákhoz képest kissé más bánásmódot igényel az áfonya. Tehát nem azt a sablont, mint amit rá lehet húzni a barackra, a szőlőre vagy akármelyik más, hazai viszonyok között termelt őshonos növényre. Ez egy kicsit más. Eredetileg különben lápi növényről van szó, amelyet nemesítettek, tehát valamennyit ebből a tulajdonságából meg is őrzött. Éppen ezért egy kicsit más igényei vannak – mondta Tamás Attila vállalkozó.