Az új honfoglalók zsivaja – A verejték és a mosoly is közös…

facebook megosztás

A Királyi Pál emlékévben Szepetnek szülöttére, az egykori kanizsai diákra emlékezett a dél-zalai községben Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő. A hajdani politikus és szabadságharcos minden cselekedetével azt igazolta, számára a nemzet érdeke mindennél előrébb való volt.


„A dolgos hétköznapokban és az ünnepi pillanatokban is számíthatnak egymásra…”

„Nem volt soha magyar nemzeti ügy és érdek a szőnyegen, melyet híven nem védett volna.” Többek között ez áll a Szinnyei József által szerkesztett Magyar írók élete és munkái című, 1891-ben megjelent lexikonban Királyi Pálról, aki 200 évvel ezelőtt, 1818. augusztus 10-én született.

– Az emlékév, amellyel a község őrzi és élteti az egykori országgyűlési képviselő, publicista és szabadságharcos emlékét, különös hangsúlyt ad Szepetnek idei ünnepének, a falunapnak, amely a közösség ünnepe. A múlté, a jelené és a jövőé – hangsúlyozta Cseresnyés Péter, majd felidézte: Királyi Pál jogászt és irodalmi újságírót a szabadságharc Széchenyi lapjánál, a Jelenkornál érte, de nem sokáig habozott, s maga is fegyvert fogott a magyar szabadságért. Aztán a letenyei kerületben közfelkiáltással képviselőnek választották, később volt fővárosi és csáktornyai honatya is. Ám katonaként vagy jogászként sem habozott soha, ha a nemzet ügye harcba hívta. Volt, hogy elöljáróját ejtette fogságba, mert rájött: összejátszik az osztrákokkal, és olyanra is akadt példa, hogy olyan petíciót szerkesztett, amely miatt fővárosi főjegyzői hivatalából felfüggesztették és hűtlenségi keresetet indítottak ellene.


Cseresnyés Péter: Van mire büszkének lennünk, és van mit megvédenünk!

A miniszterhelyettes leszögezte, érdemes, sőt, szükséges a múltunkhoz visszanyúlni, hogy megfelelően értsük a jelent, és jól, helyesen formáljuk a jövőt.

Királyi Pál – és persze a későbbi drótosok – révén Szepetnek neve gyakran előkerül történelmi munkákban, almanachokban, különféle kiadványokban, és azt is tudjuk, hogy Szent István korában már volt temploma, később, a 14. században pedig olyan becsben állt, hogy a híres Kanizsai család Egerszeget adta érte cserébe, sorolta Cseresnyés Péter. Az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban aktív részt vállaltak a szepetnekiek, Királyi Pál innen szervezte a népfelkelést, és vezetésével a helyiek ott voltak a Muraköz felszabadításánál is.

– Van mire büszkének lennünk, és van mit megvédenünk – emelte ki a politikus –, mert a jelen a hagyományainkat, eleink büszke emlékét is veszélyezteti. Azok a gyökér nélküli, felelőtlen, globalista politikusok és üzletemberek, akik el akarják venni a nemzetállamok jövőjét, azok azzal együtt el akarják venni a múltját is, amelybe kapaszkodva erős lehet egy nemzet, erős lehet egy közösség.A mecsetek fenyegető árnyékában, az ide telepített új honfoglalók zsivajától nehéz lenne meghallani például a harangszót, azt, amely Szent István óta bezengi ezt a vidéket…


Királyi Pál egészalakos fényképe az 1870-es évekből (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum)

Cseresnyés Péter hangsúlyozta, egy-egy közösségi rendezvény, bárhol is legyen, igazi ünnep, azoké az embereké, akik – múltjuk és jelenük okán – összetartoznak, pontosan tudják, hogy mire büszkék, és azt is, hogy a dolgos, szorgalmas hétköznapokban és az ünnepi pillanatokban is számíthatnak egymásra. Mert a verejték és a mosoly is közös.

– És hogy közösségeink megmaradjanak, vissza kell nyúlnunk dicső eleinkhez – folytatta Cseresnyés Péter. – Tudnunk és ismernünk kell, hogy például Királyi Pál és a többi remek hazafi az évszázadok során mit tett a hazájáért, a nemzetéért. De nem elég tudnunk és ismernünk – tanulnunk is kell belőle.Mert a jelen kihívásai közepette ők mutatnak utat és ők adnak erőt. És ha figyelünk rájuk, vezetik is a kezünket, gondolatainkat.A maguk korának küzdelmeit becsülettel megvívták – ezért is ünnepelhetünk ma így, közösen.A mi korunk küzdelmeit pedig nekünk kell vállalni, ha kell az egész világ ellen is. Mert ez a megmaradásunk záloga.

Péter Árpád

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.