Bajnoki címet szereznének

A KVSE az elmúlt szezonban története legjobb szereplést érte el a vízilabda második vonalban kivívott ezüstérmével, így osztályozó megvívására volt jogosult az OB I-ért, az UVSE azonban végül jobbnak bizonyult a kanizsaiaknál. A nyár utolsó harmadában aztán már ismét a közös munkáé, edzéseké lett a főszerep, már csupán azért is, hiszen a csapatnál igencsak beerősítettek az előttünk álló szezonra.


A kanizsai vízilabdázók reményeik szerint sokszor okoznak majd örömöt szurkolóiknak

Fotó: Gergely Szilárd

Fodor Richárd a Szegedi VE-től, Francsics Dániel a Tatabányai Vízműtől, Herczka Olivér a Honvédtól, Knézy Márk az UVSE-től, a kapus, egyben kanizsai származású Leposa Gábor szintén a Szegedtől, vagyis túlnyomórészt OB I-es csapatoktól érkeztek, távozónk pedig Bicskei Attila volt a nyári holtidény során – kezdte Ludányi Kadosa, a KVSE vezetőedzője. - A névsorból talán kiderülhet, hogy ezúttal megcélozzuk az első helyet a másodosztályban, ami OB I-es szereplést is jelenthet a csapat számára. Persze, ezúttal sem lesz egyszerű dolgunk, már csak azért sem, mivel a bajnoki rajton rögtön az egyik nagy csoportbeli riválisunkkal, az YBL WPC-vel kezdünk idegenben.

Ehhez tegyük hozzá, hogy a két héttel ezelőtti kanizsai felkészülési tornán a házigazdák legyőzték a fővárosiakat, másrészt a szombati mérkőzésnek az az uszoda lesz a helyszíne, mely a III. kerületi TVE létesítményeként van feltüntetve, az a klub pedig néhány hete a labdarúgó NB III-ban pedig igencsak jó mennek bizonyult a kanizsaiaknak, hiszen a dél-zalaiak 5-0-ra nyertek. Óbudán ezúttal a vízilabdázók vitézkedhetnek.