Családi napot tartottak a ligetvárosiaknak

Első alkalommal tartottak családi napot a Ligetvárosban. A programok közt koncertek, közös főzés, kézműves foglalkozás szerepelt, így minden korosztály találhatott kedvére való elfoglaltságot az önkormányzat és a Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége közös rendezvényén.

Felbolydult a Ligetváros az első alkalommal megrendezett családi napon, amelyre a városrész apraja-nagyja kíváncsi volt. A koncertek közben többen is táncra perdültek, de a fiatalabb korosztály sem maradt élmények nélkül. A családi napot egy tavaly indult projekt, az Együtt Ligetvárosért részeként rendezte meg az önkormányzat, konzorciumi partnerével, a DRVSZ-szel együtt.

– A Ligetvárosban ilyen program még nem volt. Az itt élők hosszú éveken vagy inkább évtizedeken keresztül vágytak egy közösségi térre, amelyet most megkaptak. Hosszú, 3-4 hónapnyi megfeszített munka után elértük azt is, hogy most már elfogadnak minket, és nem azt nézik, mit keresünk itt. Elfogadják azt, hogy lehetőséget akarunk adni nekik – mondta el kérdésünkre Nagy József György, a Demokratikus Roma Vezetők Szövetségének elnöke.

A Ligetkuckó Közösségi Tér egy éve nyitotta meg a kapuit. A Csengery utcai irodában minden nap különböző foglalkozások, például tanoda és kaláka klub várja a helyieket.

– A Ligetvárosban az itt élőknek a közösségformálásra, a programok szervezésére és a tanulás lehetőségének a biztosítására óriási szükség van. Én azt látom, miután a pályázaton belül megszervezett harmadik programon veszek részt hosszabb-rövidebb ideig, hogy jól használják fel a pénzt, a helyiek pedig örülnek, hogy ezeket a lehetőségeket megkapták – fogalmazott Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.

Az Együtt Ligetvárosért projekt hosszú távú célja az, hogy a lakókörnyék élhetőbbé váljon, ennek érdekében a szervezet a pályázat lezárulta után is folytatni szeretné a megkezdett munkát.