Elkezdődött a levendulaszüret Szőkedencsen

facebook megosztás

A látvány önmagáért beszél a falu határában: virágzik a levendula, elkezdődött az első szüret. A májusi telepítés eredménye még a beruházó önkormányzatot és a feldolgozót is meglepte.


A területet kétkezi munkával, közmunkások segítségével gondozzák

– Vállalkozó szelleműek vagyunk, mindenbe belevágunk, amiben valami hasznot látunk. Ez is így történt. Appel úr megkeresett bennünket, nem lenne-e kedvünk ezzel foglalkozni. Ő forgalmazza, és a termesztésével is foglalkozott, maradjon településen belül ez a dolog. Így vágtunk bele. Megkerestük a munkaügyi központot, kaptunk rá támogatást, így ezt az egyhektáros területet májusban elültettük - nyilatkozta Komári József, Szőkedencs polgármestere.

A feldolgozást végző szakember minőségi fajtát választott a telepítés idején.

– A francia levendulának ez egy hibrid változata, Grosso névre hallgat. Úgy gondoltuk, hogy megfelelőek a helyi adottságok. Ez egy ipari levendula, ettől várunk csodákat a jövőben - mondta Appel János őstermelő.

Szárítmányok, illóolajok készülnek majd a szőkedencsi levendulából, az első szüretből csaknem 6000 csokor lesz. A területet kétkezi munkával, közmunkások segítségével gondozzák, az önkormányzat jövőre már kulturális, gasztronómiai rendezvényeket is tervez a levendulaszüret idejére.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.