Eltűntként körözték a tiniket, közben kiderült, kanizsai pincéből is loptak

facebook megosztás

Eltűnés miatt körözték azt a két fiatalt, akiket a nagykanizsai rendőrök most már lopás bűntett elkövetésével gyanúsítanak.

A nagykanizsai rendőrök egy céltalanul sétálgató fiatalkorúra figyeltek fel a Teleki utcán 2018. szeptember 28-án, 11 óra körül. Ellenőrzése során kiderült, hogy a 16 éves fiút eltűnés miatt körözik, ezért előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatása során elismerte, hogy – szintén körözött társával – betörtek egy Szentgyörgyvári hegyi pincébe, ahonnan kéziszerszámokat, szerszámgépeket, porszívót, mosógépet vittek el, melyeket aztán értékesítettek - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A járőrök két órán belül előállították a másik körözött kamaszt is, majd a 16 éves zalaszentjakabi és a 15 éves nagykanizsai fiatalemberrel szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.