Értékes pontot hoztak

Puskás Akadémia II (5.) - FC Nagykanizsa (4.) 3-3 (1-1)

NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 7. forduló. Felcsút, 50 néző. Vezette: Kovács T. (Varga G., Tinnyei). G.: Vega (42.), Szabó M. (55., 75. - a másodikat 11-esből), illetve Péntek (35.), Vlasics (70. - 11-esből), Lőrincz (85.)

FC Nagykanizsa: Borsi - Horváth D., Szabó B., Major, Horváth B. - Pál D., Kretz (Gerencsér A., 59.) - Vlasics, Béli M. (Kovács Gy., 52.) - Péntek (Lőrincz, 73.) - Vittman. Vezetőedző: Barna László.


Ezúttal Péntek Adrián, az FC Nagykanizsa támadója ugyan nem, de labdája utat talált a felcsútiak hálójába, mellyel megnyitotta a gólok sorát a Puskás II elleni találkozón

Fotó: Gergely Szilárd

A hazaiak még veretlenek voltak ebben a szezonban, a Kanizsa pedig újoncként a harmadik helyen tanyázva látogatott Felcsútra. Barna László vezetőedző a meccs előtt elmondta, nem feltartott kézzel utaztak a felcsútiakhoz és ennek megfelelően érett játékkal is rukkoltak ki, melynek eredménye a vezetés megszerzése volt Péntek Adrián révén. Innen lett igazán változatos a találkozó, hiszen a hazaiak fordítottak, a vendégek egyenlítettek, a felcsútiak ismét gólt lőttek, a Kanizsa viszont nagy erőket mozgósítva egyenlített, nagy örömet szervezve ezzel a kanizsaiak maroknyi táborának.

- Gratulálok a csapatomnak a játékához és küzdőképességéhez, úgy vélem mostani ellenfelünknek nem sokan rúgnak majd egy találkozón három gólt – hangzott Barna László kanizsai vezetőedző értékelése.

P.L.