Felment a 48 méter magas nyereményre a legfittebb kanizsai osztály

facebook megosztás

A Csónakázó-tavi kilátótorony ingyenes látogatását a tavaszi Nyeregbe Kanizsa! kerékpáros túrán nyerték az akkor még hetedikes batthyánysok, akik ezúttal is bringán érkeztek a helyszínre.


Jó eredményükért újabb próbát nyertek a batthyánysok

Két keréken érkezett a kilátóhoz a Batthyány 8.A osztálya. A gyerekek és kísérőik is megizzadtak, mire feljutottak a dombtetőre, A Kanizsa Televízió Híradójának azonban azt mondták, megérte a fáradságot a túra. Egyébként az osztály kétharmada rendszeresen sportol.

 – Eléggé sokan járunk sportolni, különböző helyekre.

– Például?

– Én például karatézni járok, de van, aki focizik, vannak tornászlányok is, szóval eléggé különféle sportokat űzünk – mondta Rudics Mátyás.

A Batthyány 8.a osztálya sportos társaság. A tavaszi kerékpártúrán teljes létszámmal jelentek meg, ezzel ők kapták a legfittebb osztálynak járó jutalmat. A kilátó úgynevezett megmászását újabb kihívásnak tekintették a diákok.

– Idén ez az első kirándulásunk, ilyen élményünk. Tavaly nagyon sokat kirándultunk, körülbelül 2500 kilométert tettünk meg, határainkon innen és túl. Délvidéken töltöttünk el egy hosszabb kirándulást, erdei iskolában voltunk, bicikliztünk. Az idei évet is ennek megfelelően tervezzük - mondta Földi Gábor a Batthyány Gimnázium 8/A osztályának osztályfőnöke.

A fiatalok a kilátót is nagy lendülettel hódították meg.  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.