Felújítják a zalakarosi Fürdő Hotelt

facebook megosztás

A turizmus világnapján tartott sajtótájékoztatón kiderült, a jelenleg háromcsillagos Fürdő Hotel csaknem 150 millió forintból újul meg. A Kisfaludy Programon nyert 103 millió forint mellett a zalakarosi önkormányzat több mint 46 millió forinttal támogatja a beruházást. A fejlesztés egyik célja, hogy a település még népszerűbb legyen a nívós, magas szintű szolgáltatásokat kereső turisták körében. A Virágos Magyarország mozgalomban, a marketingben, a fürdőlátogatók és a vendégéjszakák számát tekintve első, vagy 6-8. helyen van Zalakaros a magyarországi turizmust tekintve. Ugyanakkor három évvel ezelőtt a 18. helyen volt egy bizonyos költési mutató alapján. Ez a statisztika jól mutatja, hogy van mit tennünk a költési hajlandóság növelésében - nyilatkozta a település polgármestere, Novák Ferenc.


Közel 150 millió forintból újul meg a Fürdő Hotel   Fotó: Gergely Szilárd

A szálloda belső terei szinte teljesen megújulnak, sőt egy új, akadálymentes szoba is épül. A felújítás után az épületben lift, az intézményhez tartozó parkban pedig elektromosautó-töltő is szolgálja majd a pihenni vágyókat. A felújítás során építünk egy új játszóteret, mozgáskorlátozottak számára parkolót, továbbá elektromosautó-töltőberendezést fogunk beszerelni. A szállodában bővítjük az éttermet egy télikerttel, megújítjuk az étterem berendezési tárgyait, új konyhai eszközöket szerzünk be. Megújulnak a szobák, fürdőszobák, egy új liftet fogunk beépíteni, és kialakítunk egy szobát a mozgáskorlátozottak számára a földszinten - mondta Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója. 

A beruházás 2019 januárjában indul, a tervek szerint jövő májusra pedig már el is készül a felújított hotel.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.