Fiatalok „PIKNIK-eztek” a Zalaegerszegi Törvényszéken

facebook megosztás

Először adott otthont megyénk törvényszéke a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal rendezvényének. Így a helyi, ifjúsággal kapcsolatba kerülő szervezeteket, intézményeket tömörítő szerveződés 2018. szeptember 27-én megrendezésre került programján a Zalaegerszegi Törvényszék már harmadik alkalommal, immár házigazdaként vett részt. A részletekről dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a törvényszék sajtószóvivője tájékoztatta hírportálunk olvasóit.

A megjelenteket Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere köszöntötte. Beszédében elismerte az Ifjúsági Kerekasztal és a városi diákönkormányzat eddigi munkáját. Mint az elhangzott: enélkül a megyeszékhely nem viselhetné a „Gyermekbarát Önkormányzat” címet – szögezte le dr. Bartalné dr. Mentes Judit. – Az előadásokkal és kerekasztal-beszélgetéssel tarkított rendezvény során az érdeklődők látogatást tettek a börtönben is, amely szervesen kapcsolódik a Zalaegerszegi Törvényszék Nyitott Bíróság és Nyitott Igazságügy programjaihoz.

– Mindkét kezdeményezés az alapvető jogi tudnivalókkal, valamint az igazságügy működésével szeretné megismertetni a fiatalokat, hangsúlyozta köszöntőjében dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke. A délután folyamán „Párbeszéd iskola, szülők és gyermekek között” címmel Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus tartott előadást, majd a 2017 novemberében alakult Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete mutatkozott be.

– A szervezet célja között szerepel, hogy összefogják a megyeszékhelyi fiatalokat, illetve ápolják a lokálpatriotizmust. A rendezvény zárásaként Szilasi Gábor, az Ifjúsági Kerekasztal elnöke ismertette az intézményi képviselőkkel és a diákokkal az államilag támogatott tanulmányi lehetőségeket – mondta végül a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.