Folytatódnak az oskolaestek

facebook megosztás

Idén is lesznek oskolaestek a Thúry Vitézlő Oskolában. Az első összejövetelt  szeptember 21-én, a motoros portya előestéjén tartják – a téma ennek megfelelően a hadvezér-költő Zrínyi Miklós és az 1664-es téli hadjárat lesz.

A nyári szünetet követően újra benépesül az Ady úti oskola: folytatódnak az edzések és a közösségerősítő, hagyományőrző összejövetelek is.

– Folytatjuk az oskolaest sorozatunkat, ami nemcsak előadásból áll, hanem ezeken az összejöveteleken van egy kis zsíroskenyerezés, borozás, vagy moldvai táncokat tanulunk, énekelünk. Most, hogy erre az eszéki útra indulunk, Marosi Attilát kértem fel, hogy Zrínyiről, az ő nagyságáról, a téli hadjáratról meséljen nekünk – mondta el Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője.

A programon egyebek mellett kiderül, miért lehetett a hadvezér-költő az egyetlen alkalmas személy a téli hadjárat vezetésére, de szó lesz Zrínyi modern államelméleti elképzeléséről, a Habsburgokhoz való viszonyáról, sőt, még egy kis irodalomról is.

– Ő elsősorban katonának tartotta magát, de hát rengeteg mindent megírt. Van egy sajátos hazafisága, egy élő hazaszeretete, amire Szerb Antal azt mondta, Zrínyinél Isten-tiszteletté manifesztálódik a hazaszeretet. Ennek nagyon nagy hatása van Adytól kezdve Kányádin át napjainkig – mutatott rá Marosi Attila pedagógus.

Az előadás szeptember 21-én, pénteken 18 órakor lesz az Ady úti oskolában. A Thúry Vitézlő Oskola, a H-Turul Motoros Klub tagjai és más motorosok szombat reggel indulnak Eszékre, Zrínyi nyomdokában, a téli hadjárat útvonalán.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.