Fotókiállítás nyílt a Bolyai-iskola galériájában

facebook megosztás

Verssel és hegedűszóval nyitották meg a tanév első kiállítását az intézmény galériájában. A fotókat az iskola egyik tanulója és nagymamája készítette. A közös hobbi eredménye az épületeket és a természetet bemutató fotósorozat. – Kapi Brendon 5.a osztályos tanuló fotókiállítását csodálhatjuk meg. Azt hiszem ennél jobb és szebb évkezdés nem lehet, hiszen örülünk és büszkék vagyunk rá, hogy ilyen fiatalon, a környezetünk, a világ szépségeit megörökíti, fotókat készít és elhozta az intézményünkbe, hogy az osztálytársak és a többi diák is megcsodálja – mondta Tulman Géza, a Bolyai-iskola igazgatója.


Az ifjú fotós öt éve hódol szenvedélyének (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

Brendonnal nagymamája, Horváth Valéria szerettette meg néhány évvel ezelőtt a fotózást. Azóta együtt készítik képeiket. – Ahogy múlott az idő, már neki is kellett a telefonom – először azzal próbálkozott –, később pedig kapott egy kis egyszerű kompakt gépet. Most már egy kicsit komolyabbal, egy Fuji géppel fotózgat. Valahogy rá is érez, néha meg is lep a kis ötleteivel, mert olyan dolgokat vesz észre, amiket én nem és akkor csak nézek, meg mosolygok rajta, hogy ez nem is volt olyan rossz – fogalmazott Horváth Valéria.

Az ifjú fotós kedvenc témái között a romos épületek, a várak és a természet szépségei szerepelnek. – Mamám inspirált azzal, hogy sokszor elmentünk fotókiállításokra együtt és előbb-utóbb kipróbáltam a fotózást és nagyon megtetszett – árulta el Kapi Brendon. A kiállítás október 2-ig tekinthető meg az iskola galériájában.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.