Futott a Hevesi

facebook megosztás

A Fut a Hevesi program nagy népszerűségnek örvend az iskola diákjai között. A nebulók elszánt küzdöttek azért, hogy minél jobb eredményt érjenek el. Hát eléggé kifáradtam, mert a nagy körtől elfáradt a lábam. Meg be is görcsölt egy picit - mesélte stábunknak a második helyen célba érő Kadrija Zanfina.

Az Európai Diáksport Napján tartott programsorozathoz már évek óta futóversennyel csatlakozik a Hevesi-iskola. A program egyik fő célja a közösségépítés. – A gyerekeket díjazzuk, egyéni futásuk során is, tehát az első három helyezett éremdíjazásban részesül. S díjazzuk a leggyorsabban futó osztályt is aszerint, hogy az első 20-ba hány tanulója ért be az adott osztálynak. Az idén váltófutást is rendezünk, külön korcsoportonként, osztályonként, hogy ezzel is kicsit az osztályok összekovácsolódását segítsük elő - fogalmazott Tamberger Istvánné, a Hevesi-iskola testnevelője.

2009-ben Magyarországon még csak 68 iskola csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, viszont tavaly már 900 intézmény – köztük a Hevesi-iskola is – részt vett a programban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.