Háromnapos razzia indult a zalai utakon

facebook megosztás

A cél a figyelmeztetés és a megelőzés, nem a bírságolás. Ezt Dr. Sifter Rózsa, a Zala Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja mondta az M7-es autópálya zalakomári pihenőjénél tartott sajtótájékoztatón.

A tegnap indult nemzetközi közúti ellenőrzési akcióban összesen 9 ország szakemberei vesznek részt. A razzia holnap estig tart. Tömött sorokban álltak az autók a zalakomári lehajtónál. A teljeskörű műszaki átvizsgálás a nehéz tehergépkocsikra vonatkozik, de a rendőrség a személyautókat is ellenőrzi. Bár az akció bár lassítja a haladást, de a legtöbb sofőr egyetért a razzia céljával. - A közlekedést mindig komolyan kell venni. S a szabályokat is. Bár nem feltétlenül ilyen stoki (az argóban feszest jelent – a szerk.) szinten, de komolyan kell venni - mondta el Polán Béla.

Az akcióhoz a környező országok mindegyikéből érkeztek szakemberek. A nagyívű ellenőrzés legfőbb célja nem a bírságolás, hanem az utazók biztonságának megóvása. - Természetesen, ha olyan súlyú szabályszegéssel találkozunk az ellenőrzés során, ami konzekvenciát kell hogy maga után vonjon, ott megindul a hatósági eljárás. Annak is örülünk, hogy a társhatóságok részvételével ez egy sokkal bővebb körű ellenőrzés, hiszen a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amikor teszi a munkáját, azzal ugyancsak a magyar állampolgárok biztonságát védi - fogalmazott Dr. Sifter Rózsa a Zala Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.

A razzia első napján az ellenőrzött járművek 68 százalékánál találtak valamilyen hiányosságot a szakemberek, akik fokozottan ellenőrzik a rakományrögzítést, valamint a járművezetők pihenőidejét és a tachográf használatát is. Ma délelőttig csak egy nehéz tehergépjárműnél találtak olyan fokú problémát, hogy azt nem engedhették tovább. - Olyan jellegű módosítások voltak a román felségjelzésű nyerges szerelvénynek a pótkocsiján, amelyek nem engedélyezettek. Az alvázat nem lehet ilyen módon, hegesztéssel javítani. Több helyen ezek az újrahegesztések is szétnyíltak az alvázon. Így a továbbiakban csak azt a minimális – 20 kilométeres – távolságot engedjük neki haladni, hogy a nagykanizsai szervízbe szállítsuk - mondta el Farkas Gábor közlekedéshatósági szakügyintéző. A háromnapos nemzetközi akció során szintén kiemelt figyelmet fordítanak az illegális migráció kiszűrésére, valamint az üzemanyagrendszer szabálytalan átalakítására is. 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.