Idén is lesz gyalogló világnapi túra

facebook megosztás

Jövő hétfőn indul az Idősek hete. Október elseje 1991-től az idősek világnapja. Ezt Nagykanizsán már hosszú évek óta egy egész hetes rendezvénnyel ünneplik. Az idei programsorozatban az ünnepi műsorok mellett a sportos tevékenységek is kiemelt szerepet kapnak.


__title__

A délelőtti sajtótájékoztatón elhangzott, a Nagykanizsán működő idősügyi klubok lelkesedésének és összefogásának is köszönhető, hogy évről évre nagy sikert arat az Idősek hete.

– Nagykanizsán csaknem 30 idősügyi klub működik. Ők aktívak, részt vesznek a városi rendezvényeken, saját maguk programokat szerveznek, és nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással és a várossal is. Természetesen mi ebben segítünk, bár a kereteink szűkösek, de amit tudunk, mindig megteszünk és meg is tettük eddig is – mondta el Dénes Sándor polgármester.

Jövő szerdára egy kis ajándékkal is készülnek a rendezők. A gyalogló világnapi, 6 kilométeres túrát teljesítők ingyen mehetnek fel a Csónakázó-tó melletti, 48 méteres kilátóba.

– Az idei évtől a Zalaerdő részvénytársaság támogatásának köszönhetően valamennyi résztvevő, aki teljesíti a távot, ingyen megtekintheti Nagykanizsa csodálatos panorámáját, konkrétan a kilátót mászhatja meg. Tehát ingyenesen lesz lehetősége mindenkinek, hogy felmenjen a kilátóra – fogalmazott dr. Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó.

Jövő hétfőtől minden nap más helyszínen, délelőtt és este is várják az időseket a különféle kulturális és szórakozási lehetőségek.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.