Kávécukrok minden mennyiségben

facebook megosztás

Az egyesület tevékenysége csak Magyarországon nem túl elterjedt, külföldön, főként Olaszországban, Franciaországban vagy Portugáliában teljesen hétköznapi dolognak számít a kávécukorzacskó-gyűjtés – mondta el a magyarországi szervezet elnöke, Kovács István. Hozzátette, a világon több ezer gyűjtő van, 10-11 éve állt össze a magyar egyesület, ami a kezdeti időkben csak virtuális közösséget alkotott az interneten.


 

 - Folyamatosan tartottuk a találkozóinkat Magyarországon, illetve részt vettünk nagyon sok nemzetközi találkozón. Az előbb felsorolt országokon túl Csehországban, Németországban. Most pedig megköszönjük Zalakaros városának a lehetőséget, valamint Horváth Olga gyűjtőtársunk munkáját, aki ezt a lehetőséget megteremtette, hogy ezt a találkozót megtartsuk. Van egy verseny is, a kávécukorzacskók ki vannak téve, szavazni lehet a legjobb, legszebb gyűjtemény-sorozatokra. A rendezvényt nem csupán a gyűjtők, az érdeklődők is látogathatták, hiszen tudjuk azt, számos olyan ember van, aki ugyan nem tagja az egyesületünknek, de hasonló szenvedéllyel rendelkezik, mint mi. Mindenkit szívesen látunk – fogalmazott Kovács István.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.