Kiskanizsára látogatott tegnap az U16-os magyar válogatott

facebook megosztás

A keddi mérkőzését győzelemmel záró csapat Horváth „Mákos” Ferenc meghívásának tett eleget, őt érte egy nappal korábban az a megtiszteltetés, hogy elvégezhette a meccs kezdőrúgását. – Tegnap délelőtt jött a telefon, hogy mit csinálok délután – mindenképpen kimentem volna a meccsre –, és mondták, hogy szeretnék, ha kimennék és én végezném a kezdőrúgást. Nagyon jó érzés volt, mikor a szpíker bemondta, hogy Az FC Nagykanizsa és a Magyar Labdarúgó-szövetség köszönt hatvanadik születésnapom alkalmából, és azt is bemondták, hogy ’91-92-ben voltam a serdülő válogatott utánpótlásedzője, úgyhogy nagyon jól esett és nagy megtiszteltetés volt nekem – mondta Horváth „Mákos” Ferenc, a Puncs Fagyizó tulajdonosa.


A csapat tagjai Juhász Roland és Messi kedvencét is megkóstolhatták

Mákos Feri a jól megszokott ízek mellett a nemzeti trikolórt jelképező, eper-citrom-kivi ízű fagylalttal, valamint Messi kedvencével is várta a fiúkat. – Van egy csapatmenedzserünk, akinek van egy kis kötődése Kanizsához. Kaptunk meghívást is, és ő is javasolta, hogy természetesen tegyünk ennek eleget, mert nagyon finom fagyiról van szó. Úgy gondoltuk, hogy a srácok megérdemlik a tegnapi mérkőzés után, ezért is döntöttünk úgy, hogy jövünk – árulta el Belvon Attila, a magyar U16-os labdarúgó-válogatott vezetőedzője. Az U16-os válogatott tagjainak a tegnap a pihenésről és a kikapcsolódásról szólt. Ma azonban ismét pályára lépnek, ugyanis visszavágót játszanak Szlovéniában.   

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.