Lendván állítottak ki a kanizsai fotósok

facebook megosztás

Kanizsai fotósok is bemutatkoztak A fotográfia napjai elnevezésű programsorozaton Lendván. A szeptember elején tartott rendezvény gazdag kínálattal várta az érdeklődőket: az óvárosban korabeli portréfotózáson lehetett részt venni, de természetesen kiállítások is nyíltak.

A kanizsaiak sokéves barátságot ápolnak a Foto video klub Lendavával, valamint egy csáktornyai közösséggel is, így nem is volt kérdés, hogy közös programmal ünneplik a szlovén csoport tízéves fennállását.

– Amiket Lendvára küldtem, azok portrék, de nem a valóságot ábrázolják, hanem egy kicsit mélyebbre hatók. Egy sorozat részei, amelynek a címe: Karcok – árulta el Molnár Tibor klubtag.


Molnár Tibor új sorozatában a portréfotózást gondolta újra

A kiállítások mellett több kísérőprogram is várta az érdeklődőket szeptember első hétvégéjén Lendván.

– Workshopokat szerveztek veterán járművekkel és pin-up modellekkel, fellépett egy rockabilly együttes, amelyet fotózni lehetett, tehát nagyon sokféle program volt. A kiállításmegnyitókat is egymástól különböző időpontban tartották meg, volt fogadás is, szóval le a kalappal – vélekedett Varga Szilárd, a Kanizsa Fotóklub vezetője.

A Kanizsa Fotóklub már több alkalommal bemutatkozott Lendván, a mostani tárlat a Bánffy Központban látható. A magyar, szlovén és horvát fotós barátság a jövőben is megmarad, a tagok közös túrákat és kiállításokat is terveznek egymás városaiban.

Borítókép: Lipódi László

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.