Magyarország második legjobb fürdőjének választották a Zalakarosi Fürdőt

facebook megosztás

A június elseje és augusztus 31. között zajló voksverseny a magyarországi fürdők legnagyobb megmérettetése. A Zalakarosi Fürdő eredménye az állandó és átgondolt fejlesztéseknek is köszönhető. – Az utóbbi időben nagyon sok fejlesztést csináltak a családoknak, fiataloknak. Mi is elhoztuk a gyereket, már másodszor jövünk az unokával. Múlt évben is voltunk és az idén is. Tökéletes ez a hely a családoknak - említette Göncz Tibor.

Az intézményt festői környezete és az állandó programjai is sokak kedvencévé tették. Nagyon sok zöldterület van. Lehet kint és bent is lenni. Ez a fiamnak is nagyon tetszik. Gyerekeknek is vannak programok, de idősebbeknek is. Minden korosztály talál valamit magának - fogalmazott Keller Gabriella.

Az Év fürdője versenyt 4 éve rendezik meg. A Zalakarosi Fürdő eddig minden évben a negyedik helyen végzett, az idei cél viszont már a dobogó volt, amit sikerült is teljesíteni. – Az Év fürdője szavazáson a Zalakarosi Fürdő a legnagyobb és legnépszerűbb fürdők kategóriájában versenyzett. A Zalakarosi Fürdő a második helyen végzett ebben az évben, amire nagyon büszkék vagyunk - mondta Cziráki László́, a Zalakarosi Fürdő̋ vezérigazgató́ja.


Jövőre a fürdő kupolás gyógycentruma is megszépül

A Zalakarosi Fürdő vezetése szeretné elérni, hogy az intézmény jövőre kiérdemelje az ötcsillagos nemzetközi minősítést az Európai Fürdőszövetségtől. Ehhez egy fontos lépés lehet a tegnap bejelentett, csaknem 700 milliós fejlesztés, amelynek köszönhetően megújul a fürdő kupolás gyógycentruma és annak környezete.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.