Még egy hónapig igényelhetik a téli rezsicsökkentést a fával és szénnel fűtők
A fával és szénnel fűtők még egy hónapig, október 15-ig igényelhetik a 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot biztosító téli rezsicsökkentést a kiépített gáz- vagy távhő hálózattal rendelkező települések önkormányzataitól - közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.
A tárca közleményében kifejtette, hogy mintegy 800 ezer olyan háztartás van az országban, ahol bár a településen van gáz- vagy távhőszolgáltatás, a házakban valamilyen oknál fogva mégis mással, például fával, szénnel fűtenek.
Kiemelték, az érintetteknek az igénybejelentő nyilatkozatban rögzíteniük kell a kért fűtőanyag fajtáját, amely utólag nem módosítható. A háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyagról az önkormányzatok gondoskodnak, és azt a téli fűtési szezonban vehetik majd át az igénylők - tették hozzá.
A minisztérium emlékeztetett, csak az kaphat támogatást, aki eddig még nem vette igénybe a téli rezsicsökkentést, és erről büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozatot tesz. A Belügyminisztérium minta bejelentő lapokat juttatott el az önkormányzatokhoz az igénylések megkönnyítésére.
A kizárólag elektromos fűtéssel rendelkező háztartások nem kérhetnek támogatást, az igénylők jogosultságát pedig a katasztrófavédelem is ellenőrizheti.
A kormány korábbi döntésének megfelelően azok a családok is megkapják a téli rezsicsökkentést, akik olyan településen élnek, ahol nincs kiépített gáz- vagy távhőszolgáltatás. Az érintett 284 településsel a Belügyminisztérium már korábban megállapodást kötött és a támogatást is átutalta. Ezeken a településeken az önkormányzatok szeptember 30-ig gondoskodnak arról, hogy a családok készpénz formájában megkapják a téli rezsicsökkentést. Ebbe a kategóriába mintegy 29 ezer háztartás tartozik, a támogatásra 346 millió forintot biztosított a kormány.
MTI
A rovat további hírei: Térségi hírek
Korszerűsítették a zalaegerszegi kórház járóbeteg-szakrendelését
2023. szep. 29. 08:12Csaknem 284 millió forintos beruházással korszerűsítették a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetének egy részét, és új orvostechnikai eszközöket is beszereztek.
Kezdődnek a tudományos és innovációs park építésének előkészületei Kaposváron
2023. szep. 28. 08:12A tudományos és innovációs park építését 2021 májusában jelentette Kaposvár és az Óbudai Egyetem vezetése. Az akkori sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a beruházás költségét 15 milliárd forintra tervezik.
Szükséges korszerűsítés Nagybakónakon
2023. szep. 27. 15:22Minden hétköznap reggel 7-től délután 5-ig teljes útzár van érvényben a Nagybakónakot és Újudvart összekötő szakaszon. Az útfelújítás Zala Vármegye Önkormányzatának és a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. együttműködésének köszönhető. A mintegy 140 millió forintos támogatású projekt várhatóan november közepén zárul.
Európa egyik legmodernebb lőszergyára épül Várpalotán
2023. szep. 27. 08:12A több mint 300 milliárd forint értékű várpalotai projekttel 1000-1200 új munkahely is létesül, együttműködési szerződést kínálva ezáltal a térség közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek, sok pályakezdő fiatalnak és tapasztalt munkaerőnek egyaránt.
Közel kétmilliárdos közlekedésfejlesztés zárult Zalaegerszegen
2023. szep. 26. 06:00Csaknem fél évszázad után ismét kétirányúvá tették Zalaegerszeg észak-déli közlekedésének legfontosabb útvonalát, amelyet mintegy 1,8 milliárd forintból újítottak fel.
2,4 milliárd forintból megvalósult új rendezvényközpontot adtak át Veszprémben
2023. szep. 25. 07:05A rendezvényközpont központi elemeként az 1906-ban épült piarista gimnázium tornatermét építették át. Ebben kapott helyet a színházterem. Egy másik épületben a legkisebbek szórakoztatására szolgáló játszóházat alakítottak ki, és szintén külön épületben kapott helyet a kiállítótér, valamint a kávézó.
Az Év Digitális Faluja: Bödeháza, Csatár és Zalaszentiván is a díjazottak közt
2023. szep. 22. 08:12A vajdasági Bácsfeketehegy lett az Innovatív települési környezet, Csemő a Fenntartható épített és természeti környezet, Csatár az Innovatív társadalmi és közösségi jólét, Bükkszentkereszt pedig az Innovatív gazdasági ökoszisztéma kategória díjazottja. A különdíjasok Zalaszentiván, Arló, Bödeháza és Sajószöged.