Segítő kezek

facebook megosztás

A településrész a véradók egyik legjelentősebb bázisa, ezúttal is folyamatosan érkeztek a segíteni szándékozó kiskanizsaiak, összesen 49-en adtak vért. A templom melletti közösségi házban már hagyománya a véradásnak, a plébánián pedig támogatják a szervezést, továbbá kihirdetik az időpontot is.

– Ez is elég nagy megmozdulás. Mi folyamatosan azon vagyunk, hogy próbáljuk az emberek figyelmét felkelteni a véradás fontosságára. Annyi a szerencsénk, hogy ez már tényleg megszokott itt az emberek körében, és készülnek rá, mivel elég ritkán jövünk ide. Tehát tudatosan jönnek ezeken az alkalmakon a véradók – mondta Goór Violetta, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetének véradásszervezője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.