Tehetséggondozás az egyetemen

facebook megosztás

Az egyetem a természettudományos tárgyak népszerűsítése mellett a tehetséggondozásra is nagy hangsúlyt fektet. Általános és középiskolásoknak kínál szakköröket és foglalkozásokat a PEN. Az egyetem idén is figyelmet fordít a természettudományos tárgyak élményszerű ismeretterjesztésére és népszerűsítésére. 

– Az idei évtől városi szinten kívánunk ismét biológia és kémia tárgyakból szakköröket indítani a hetediktől egészen a tizenkettedik évfolyamig. A szakkörök elméleti részét a Batthyány Lajos Gimnázium tanárai fogják tartani, míg a gyakorlati órákat a Pannon Egyetem oktatói. A szakkörök során a diákok testközelből megismerhetik majd a laboratóriumi felszereléseket, módszereket, belekóstolhatnak majd a laboratóriumi munka világába – mondta el Dr. Bíró Ildikó a Soós Ernő Víztechnológiai KFK kutatója.

Az elmúlt tanévben az egyetem az informatika területén is segítséget nyújtott az érettségi előtt állóknak. Természetesen a PEN a hallgatóiról sem feledkezik meg, nekik is számos tehetséggondozó programot biztosít.

– Vannak az egyetemen belül is szakkörök, amiket a hallgatóinknak kínálunk ki – ezek elsősorban tehetséggondozó szakkörök, ahol megpróbáljuk a felszínre hozni az informatikai tehetségeket, és őket úgy fejleszteni, hogy az ipar számára minél hasznosabb és jobb legyen – fogalmazott Dr. Jaskó Szilárd egyetemi docens, a PEN Alkalmazott Informatikai Tanszékének vezetője.

A programok és a foglalkozások várhatóan az ősszel indulnak.  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.