Ülésezett a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás

facebook megosztás

A tanács tagjai javaslatot tettek a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjainak megválasztására, valamint ismertették az idén megvalósított pályázatokat.

A kistérség közbiztonsági helyzetéről a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője tartott rövid beszámolót. Berke László tájékoztatójában elmondta, hogy minimálisan emelkedett a bűncselekmények száma – ezek a legtöbb esetben közrend-, illetve személy elleni jogsértések voltak. A rendőr ezredes felhívta még a figyelmet az útlezárásokból adódó balesetekre, valamint az idős emberekkel szemben elkövetett lopások számának megnövekedésére is.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.