Utcai bemutatót tartott az Eraklin Táncklub

facebook megosztás

A szabadtéri táncórán latin amerikai és sztenderd táncokat láthattak az érdeklődök. A táncklub már nagycsoportos óvodás kortól foglalkozik gyermekekkel, de az idősebb, profi tagok is betáncolták a teret. A fiatalok Lekszikov Csaba vezetésével betekintést engedtek a mindennapos munkába, a táncosok felkészülési folyamatába. Az Eraklin a téren elnevezésű rendezvényen az egyesület vezetője azt mondta, minden évben így is megmutatják magukat, hogy közelebb vigyék a táncot a közönséghez, illetve emellett az is cél, hogy minél többen csatlakozzanak hozzájuk.


Fotó: Jancsi László

– Maga az Eraklin Táncklub sport- és kulturális egyesület, hiszen ugyanolyan sportolói igazolvánnyal, versenyengedélyekkel rendelkezünk, mint bármely olimpiai sportág, vagy akár olimpián kívüli mozgásfajták. Itt egy kicsit bemutattuk, hogy fizikai állóképességre is szükségünk van, és ahogy a sportban is állóképesség és gyorsaság kell, úgy nálunk is. Nekünk mellette kiegészül még a zeneiséggel, az esztétikummal. Talán a műkorcsolyázáshoz tudnám ezt a műfajt egy kicsit hasonlítani. A legnehezebb benne, hogy valamit megcsinálni dinamikusan, gyorsan, de ütemen belül kell, azon korlátok között mozogva, amit a zene ad – fogalmazott Lekszikov Csaba, az Eraklin Táncklub Egyesület vezetője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.