Vittman duplájával

facebook megosztás

FC Nagykanizsa (3.) – Pénzügyőr SE (15.) 2-0 (2-0)

NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 6. forduló. Nagykanizsa, 550 néző. Vezette: Bana G. (Kiss B., Perák). G.: Vittman (2., 8.)

Nagykanizsa: Borsi – Horváth D., Szabó B., Major, Horváth B. - Pál D., Kretz – Vlasics, Béli M. (Kovács Gy., 68.), Péntek (Lőrincz, 60.) – Vittman (Gerencsér A., 77.). Vezetőedző: Barna László.


Vittman Ádám (piros szerelésben) az FC Nagykanizsa csapatkapitányként elsőként lépett ki, majd gyorsan duplázott is

Fotó: Gergely Szilárd

Aligha kezdhette volna jobban a mérkőzést a Kanizsa, hiszen Vittman Ádám már egyből a találkozó elején egy csúsztatásból megszerezte a vezetést. Talán még felocsúdnia sem volt ideje a vendégeknek, hiszen nem sokkal később a csatár aztán lábbal is bevette a Pénzügyőr hálóját. A házigazdák továbbra is kezükben tartották a mérkőzés irányítását, az más kérdés, hogy kissé talán görcsössé is váltak az újabb gólok megszerzése okán. A második félidőben inkább az volt a kérdés, hogy milyen mértékben maradt meg hazai oldalon a koncentráció, hiszen a 2-0 esetében egy szépítés az ellenfél részéről akár még gondokat is okozhatott volna. Mentek persze továbbra is előre a kanizsaiak, Béli Milán például szépségdíjas találatot is jegyezhetett volna távoli lövéséből, de csak kapufát jegyzett a megmozdulásából. A végén a fővárosiak egyszer ugyan még próbára tették a nagykanizsai kapuban ezúttal bemutatkozó Borsi Bencét, de nem fogtak ki rajta, így a dél-zalaiak újabb értékes három ponttal gazdagodtak.

- Igazából úgy is terveztük, hogy rögtön az elején nyomást gyakorlunk ellenfelünkre, ez be is jött, hiszen gyorsan kétgólos előnyt szereztünk – értékelt a találkozó után Barna László, az FCN vezetőedzője. - A második találatunkra nem jött ugyan a harmadik, így a srácok talán kicsit elbizonytalanodtak, az összkép alapján azt mondhatom, hogy megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

- Hogyan látja, mi az, amin még javítania szükséges az elkövetkezendőkben?

- A szünetben picit úgy éreztem, hogy a fiúk leültek, ezért fel kellett rázni őket. Kicsit mintha megijedtek volna már a szurkolói elvárosoktól is, hiszen ahogy nem jött a harmadik találat, kissé elbizonytalanodtak. Idővel aztán el is futották magukat, akkor már volt olyan szituáció, hogy nem jöttek ki jól a párharcokból, de azt mondtam, a Pénzügyőr elleni mérkőzés után nincs helye az elkeseredésnek, sőt... Nyugodtnak kell lennünk, hiszen olyan helyzetet teremtettünk magunknak, melyben az lesz egyebek mellett az egyik fő feladat, hogy azokban is tápláljuk a tüzet keretünkön belül, akik eddig teszem azt kevesebb lehetőséget kaptak a bizonyításra.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.