50 éves érettségi találkozó a BLG-ben

facebook megosztás

Elevenségükről ismerték az 1968-ban végzett IV.C-seket az egész Landler Jenő Gimnáziumban. Az osztályközösség a mai napig megőrizte jó kedvét, mint az az 50 éves érettségi találkozójukon kiderült.

Egykori fizikatanárukkal is találkoztak az 50 éve végzett öregdiákok. Brand Béláné egy évig tanította őket.

– Eleven, élénk társaság volt, nagyon kedvesek voltak. Kicsi volt köztünk a korkülönbség. Nagyon jól éreztem magam velük, ez az igazság – árulta el Brand Béláné, a Landler Jenő Gimnázium nyugalmazott pedagógusa.

Bár a 36 fős osztály mára szétszéledt – volt, aki Svájcból tért haza az érettségi találkozóra –, a kapcsolat nem szakadt meg.

– Nagyon örülök neki, hogy újból találkozhatunk az osztálytársakkal. Ötven év az nagyon hosszú idő – mondta Huszár Lászlóné.


A találkozón osztálykép is készült

A találkozó résztvevőit a ma már Batthyány Lajos nevét viselő iskola jelenlegi igazgatója, Balogh László köszöntötte.

– Abban bízunk, hogy ezek a találkozók ötévente megismétlődnek. De van, amikor évről évre. Hiszünk az örökdiákokban – hangsúlyozta.

A program a BLG iskolamúzeumában kezdődött, majd a csapat bebarangolta az intézmény egykor és ma meghatározó helyszíneit, megnézte például az oszlopos lépcsőfordulónál található emlékfalat és imamalmot. Az 1968-ban végzett IV.C-sek némettagozatosak voltak, osztályfőnökük Kökényes Zoltánné volt.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.