A londoni olimpia döntött

facebook megosztás

Az évek során mind fajsúlyosabb eredményekkel hívja fel magára a figyelmet Kálovics Adél, a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub kajakosa. Mi több, az elmúlt napokban már a lengyelországi Poznanban a olimpiai reménységek futamain bizonyíthatott válogatottbeli csapattársaival.


Kálovics Adél már most tudja, a dobogóért a kajakosoknál is igencsak meg kell küzdeni

- Már hat esztendeje, hogy elkezdtem a kajak-kenu sportágát űzni a kajakosok itteni népes táborában – vágott bele Adél, aki azt sem titkolta, miért esett a választása a hajók és lapátok világára. - A 2012-es londoni olimpia küzdelmei, meg persze a magyar sikerek nagyon megfogtak, akkor már komolyan úgy gondoltam, hogy nekem is a lapátolók között a helyem. Azóta is csinálom, s bevallom, a kajakozás nekem egyfajta szabadságot ad, a hétköznapok monotonitásából is kellőképp kiragad.

Érett gondolatok egy középiskolástól, akinek persze még az iskolapadban is helyt kell állnia.

- A Batthyány-gimnázium kilencedikese vagyok szeptembertől és matek-fizika szakos osztályba járok. Ezt is nagyon szeretem és tudom, hogy a jövőben a tanulást sem hanyagolhatom. Amire a sport tanít, tehát a kitartásra és fegyelemre, alighanem ezeket a dolgokat az iskola falai között is a magam javára fordíthatom.

A kajakos világban jó ideje már, hogy Adél eredményei felkeltették a figyelmet a városon kívül is és a sportágán belül nem véletlen, hogy a korcsoportos válogatottság is új fejezetet nyitott pályafutásában.

- A kajak-kenusok olimpiai reménység versenyén Lengyelországban végül nyolcadik lettem három másik csapattársammal együtt K4 1000 méteren. Erre úgy vélem, méltán lehetek büszke, de az idei U15-ös maratoni országos bajnokságon szerzett elsőségem is roppant előkelő helyen áll azon eredményeim között, melyeket eddig elértem. Ezek mellett eddig háromszor harcoltam ki a korcsoportos válogatott kerettagságot adott esztendőben és szeretnék még sok eredményes évet eltölteni ebben a szép sportágban.

Mindezekért, ahogy arra már utaltunk, keményen meg is kell küzdeni, főleg Nagykanizsáról, no és a tanulás mellett. Kíváncsiak voltunk arra, miként is sikerülhet mindez egy ifjú hölgy életében.

- Reggel, délelőtt első a tanulás a gimiben, amit ugye most kezdtem, majd az iskolai feladatok végeztével délután irány az edzés. Ott este hétig vagyok, ezt követően jöhet az otthoni tanulás, s olyan fél tizenegy táján zuhanok ágyba. Amúgy vízen addig maradhatunk, míg nem csökken tartósan öt fok alá a hőmérséklet, onnantól már a téli alapozó edzéseké, illetve időszaké a főszerep a kajakosok világában. Mindez úgy nagyjából novembertől következik el, akkortól a futás, kondizás, úszás veszi át a főszerepet, de a téli sportok is hozzájárulhatnak a kondíció javításához. Azért azt elmondanám, bár ennek az időszaknak is megvannak a szépségei, de aközben már igencsak várjuk az újbóli vízre szállás lehetőségét, ami általában március közepén szokott elkövetkezni.

Az egész folyamat egy örök körforgás tehát a kajak-kenusoknál is – akár egy majdani ötkarikás szereplés jegyében. Úgy véljük, ez az, ami Adél „sportos” életét is meghatározza.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.