A szabadságért a magyarnak – évezredes történelme során – rendre küzdenie kellett

„Őszi napnak mosolygása,/Őszi rózsa hervadása,/Őszi szélnek bús keserve/Egy-egy könny e szentelt helyre,/Hol megváltott – hősi áron –/Becsületet, dicsőséget/Az aradi tizenhárom.”


Fotók: Gergely Szilárd

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Fiatalok!

Ezekkel a sorokkal kezdődik Ady Endre Október 6. című verse.

Megrázóan szép üzenet hősökről, férfiakról, hazáról és arról a szabadságról, amelybe az itt jelenlévő fiatalok – ti, beleszülettetek.

De nem volt mindig így.

A szabadságért a magyarnak – évezredes történelme során – rendre küzdenie kellett. De mindig kivívta. Véráldozattal, hősiességgel, hittel és elszántsággal.

Mert ránk a Teremtő Úristen ezt a feladatot mérte. De cserébe erőt is adott a helytálláshoz, és adott, Adyval szólva, becsületet és dicsőséget is.

Mert, ahogyan Juhász Gyula fogalmazott: A föld alól, a magyar föld alól,/ A vértanúk szent lelke földalol:/ E nagy napon, hol emlék s béke leng,/ A bús bitókra hittel nézzetek!

Tisztelt Emlékezők!

Ma a 169 évvel ezelőtti tragikus ősz, a vérbe fojtott magyar szabadságharc hősei, mártírjai előtt tisztelgünk. Mindazok előtt, akik 1848-ban és ’49-ben szembenéztek az ellenséggel, és nem féltek szembenézni a halállal sem.

Arad szimbólum.

De nem a vereség szimbóluma, hanem a győzelemé.

A csatamezőkön hullott vér, a bitók és pisztolygolyók által kioltott életek vezettek el bennünket a mába. Ha ’48-’49 hősei nem vállalják a küzdelmet és nem hozzák meg életáldozatukat – ma, lehet, mi sem vagyunk.

A történelemkönyvek szerint elbukott a szabadságharc. A történelem rendje szerint azonban győzött. Pont úgy, ahogyan 1956 is.Erre bizonyíték a ma szabadsága.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Október 6-a a magyar történelem gyásznapja. A tatárokkal vívott Muhi csata április 12-i dátuma nem közkeletű, de a mohácsi vész napja, augusztus 29-e sem sokkal ismertebb, noha 12 évvel később ugyanezen a napon esett el Buda vára is.

Még az augusztus 13-i világosi kapitulációnál is jobban emlékszünk Aradra, mert ez a város valóban szimbólum lett, a hősi küzdelem utáni megtorlás emléknapja.

Kossuth 1890-ben rögzített emlékbeszédében Aradot a „Magyar Golgotának" nevezi. És milyen találó ez a kép. Ahogyan Jézus szenvedésével megváltotta a világot a Golgota hegyén, úgy áldozták vérüket a szabadságharc mártírjai a magyar hazáért.

Ők a mi szabadságunkat váltották meg.

Ezért tehát Arad emléke nem lesújt, nem megfélemlít, hanem épp ellenkezőleg: bátorít, ösztönöz: ha ilyen kiváló emberek az életüket áldozták a nemzetért és egész Európa szabadságáért, akkor igyekeznünk kell méltónak lenni hozzájuk!

„A bús bitókra hittel nézzetek!”

Kedves Emlékezők!

Október hatodika győztes vereségéhez csak úgy lehetünk méltók, ha Magyarország és Európa szabadságáért ma is síkra szállunk. Ha nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, ha nem hallgatunk – hanem harcolunk a hitünkért, magunkért és a jövőért.

A szabadságharcot ma például Brüsszellel, Párizzsal és Berlinnel vívjuk – de a saját nemzetünk jövője mellett Brüsszelért, Párizsért és Berlinért is.

Ránk, tisztelt hölgyeim és uraim, a Teremtő Úristen ezt a feladatot mérte. De cserébe erőt is adott a helytálláshoz, és adott becsületet és dicsőséget is.

Október 6-a győzött.

Győzni fogunk mi is!

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

(Bizzer András önkormányzati képviselő beszéde a Székely kertben, a Polgári Kanizsáért Alapítvány október 5-i megemlékezésén)