Bemutatták a Szigetvár ostromáról készült filmet

facebook megosztás

Bemutatták a Szigetvár ostromáról készült történelmi dokumentumfilmet – a közönség Nagykanizsán nézhette meg először a hagyományőrző csoportok, köztük kanizsai szereplők közreműködésével készült alkotást. Az A régi fény ragyogjon című film interjúrészletekből, animációs betétekből, valamint a szigetvári Zrínyi Napokon látható történelmi játékok pillanatképeiből épül fel. 

Még a Zrínyi-emlékév apropóján kérték fel dr. Négyesi Lajos hadtörténészt 2016-ban, hogy írjon egy történelmi játékot a szigetvári Zrínyi Napokra. Az 1566-os ostrom végnapjait megörökítő jelenetekben a kezdetek óta részt vesz Kocsis Edit.

– Amikor engem dr. Négyesi Lajos felkért, megkérdeztem tőle, mi is lenne a feladatom. Azt mondta, hogy elrabolnak majd a törökök, és sikítanom kellene. Gondoltam, sikítani valószínűleg tudok majd – így kezdődött ez az egész. Szecsődi Máté feleségét alakítom a történelmi játékban, illetve ez a pillanatkép látható a filmben is – mondta el kérdésünkre.


Kocsis Edit jelenete a filmben (Fotó: Csákvári Zsigmond, forrás: Facebook)

Kocsis Edithez két másik kanizsai hagyományőrző is csatlakozott. Előbb statisztáltak, majd Németh Zoltán a tragikus sorsú Szecsődi Mátét alakíthatta, Kovács Bálint pedig Zrínyi György zászlótartóját. A történelmi játékról tavaly és az idén is forgatott Gerebics Sándor csapata. A felvételeket egy dokumentumfilmhez használták, amelyben történészekkel készült interjúrészletek és animációs betétek is láthatók.

– Ha azt kérdezik, Egri csillagok vagy Dobó, azt tudjuk hová helyezni. De a Zrínyi-féle történetet már jóval kevésbé ismerjük. Mi arra próbáltunk törekedni, ha nem is játékfilmes keretek közt, de egy dokumentum-drámaként mutassuk meg ezt az egészet, mert érdemes. 2018-ban ezt az embereknek látni kell – vélekedett a rendező, Gerebics Sándor. 


A kanizsai szereplők (b-j): Kovács Bálint, Kocsis Edit és Németh Zoltán (Fotó: Gergely Szilárd)

Az ősbemutatón Dénes Sándor polgármester azt mondta: Zrínyi Miklós, csakúgy, mint a kanizsai vár hős kapitánya, Thúry György, kiállásával mércét állított az utókor számára.

– Ilyen hősökre emlékezhetünk, akik emberi erényeik és hősies magatartásuk, cselekedeteik révén hazánk életét határozzák meg – mutatott rá.

1566 a magyar nemzet felnőtté válásának és a magyar örökségnek egy fontos mozzanata, erről már Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő beszélt.

– Ehhez kell hűnek lennünk, amikor döntéseket hozunk az életünkről, a jövőnkről, s amikor felelős módon kiállunk közös értékeinkért. Akár Európában Európáért – hangsúlyozta.

Az A régi fény ragyogjon című filmet hamarosan Pécsen és Szigetváron, majd Budapesten is bemutatják, de már a Dublinban és a Los Angelesben élő magyar közösségek is jelezték, hogy szeretnék megnézni az alkotást, így ott is várható egy-egy vetítés.

Borítókép: jelenet a filmből (forrás: Facebook)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.