Cseresnyés: a kabinet a kezdetektől támogatja a hazai kkv-kat

facebook megosztás

Kövér László házelnök a napirend előtti felszólalások során az LMP-frakció öt tagját kizárta az Országgyűlés hétfői ülésének hátralévő részéről, mert képviselőtársuk, Ungár Péter felszólalása közben tiltott személtető eszköz használtak: táblákat mutattak fel, amelyen a tandíjat ellenző idézetek szerepeltek Orbán Viktortól. A kizárt képviselők az ülés további részében nem szólalhattak fel és hétfői tiszteletdíjukra sem tarthatnak igényt.

Burány Sándor, Párbeszéd képviselője napirend előtti felszólalásában az embertelenség kormányának nevezte a jelenlegi kabinetet, mert szerinte olyan társadalompolitikát folytat, amelyben egyre több kedvezményt kapnak a felső tízezer tagjai, és egyre elviselhetetlenebb terhek kerülnek az alacsony jövedelműekre. Bírálta a minimálbér megadóztatását, mert emiatt szerinte tömegessé vált Magyarországon a dolgozói és a megélhetési szegénység. Az "embertelen kormány egyik legembertelenebb törvényének" a hajléktalanság elleni jogszabályokat nevezte és bejelentette: az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ügyben.    

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára közlése szerint a minimálbér 2010 óta 90 százalékkal növekedett, a garantált bérminimum pedig duplájára nőtt. Hangsúlyozta: a hajléktalan-ellátás célja a hajléktalanok és a közrend védelme.

A hulladékszállításról is szó volt az interpellációk során tegnap az Országgyűlésben.   

Hegedűs Lórántné (Jobbik) a hulladékpolitikáról beszélve kiemelte: NHKV Zrt. mint állami koordináló szerv nem teljesíti feladatát, a számlázás korábban jól működő rendszerét már a megalakulásakor hosszú hónapig blokkolta, s azóta is folyamatosak a gondok a díjbeszedéssel, annak továbbításával a közszolgáltatást végző cégek felé.    

Ki a felelős és milyen azonnali lépéseket terveznek, hogy a hulladékszállítás rendszerének összeomlását elkerüljék? - kérdezte az ellenzéki képviselő.    

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára azt mondta: aggodalomra semmi ok nincs, a közszolgáltatásokat úgy alakították át, hogy minél alacsonyabb díjért, minél magasabb szolgáltatást tudjanak biztosítani. Kiemelt cél volt továbbá a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése is - jelezte. Az állami koordináció megjelenése óta a szelektív gyűjtés az uniós célokkal összhangban történik - tette hozzá az államtitkár, rögzítve: a zrt. folyamatosan biztosítja a közszolgáltatások finanszírozását.

A magyar kisvállalkozások támogatásáról is kérdezték a kormányzat képviselőit hétfőn az interpellálók.    

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt kérdezte: mikor hozzák végre helyzetbe a magyar kis- és közepes vállalkozásokat is? Szerinte versenyhátrányuk "brutális" amiatt, hogy a kormány a multinacionális vállalatokat kedvezményezi. A régióban is a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások a leginkább kivéreztettetek - fogalmazott.     

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a kabinet a kezdetektől támogatja a hazai kkv-kat, azok adóterhelése 2010 óta csaknem a negyedével csökkent - hangsúlyozta. Szólt a társaságiadó-csökkentésről, a kisadókról vagy az adminisztratív terhek mérsékléséről, de a beszállító fejlesztési programról vagy az Ipar 4.0 programról is. Cél, hogy a szektor termelékenysége közelítsen a multikéhoz - hangsúlyozta.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.