Csütörtökön kezdődik a tárgyalása három, csalással vádolt zalai vállalkozónak

facebook megosztás

Holnap kezdődik az elszámoltatása annak a három, költségvetési csalással vádolt zalai vállalkozónak, akiknek a vád szerint nem volt elég a tisztességgel megszerezhető pénz az egervári várkastély felújítása során. N-G- J. és társain kívül röntgengéppel trükköző páros, az osztrák tulajdonos házát – szó szerint– teljesen kifosztó magyar házvezetőnő, valamint egy megyeszékhelyi kábítószeres banda is a vádlottak padjára kényszerül majd ülni csütörtökön.

Folytatódik a röntgengéppel trükköző páros tárgyalása

Közel 45 millió forintos kárt okozó csalás elkövetésével vádolják azt a párost, akik egy röntgengép adásvétele során trükköztek: a sértett egy dunántúli város önkormányzata.

Csütörtökön ismét a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa elé idézték azt a két embert, akiket jelentős kárt – 44 millió 375 ezer forint– okozó csalás bűntettével és más bűncselekményekkel is megvádolt az ügyészség. A vád szerint a K. B. és társa vezetése alatt álló cég egy dunántúli város önkormányzatával kötött szerződést egy röntgengép szállítására, még 2010. január 4. napján. A vádlottak az eredeti szállítási szerződésben meghatározott röntgengéptől eltérő, jóval gyengébb teljesítményű és kisebb értékű műszert szállítottak le, valótlan tartalmú okiratokkal. Eközben az önkormányzat a szerződésben vállalt összeget már átutalta részükre. Ezt követően a II. rendű vádlott a cég számlájára érkező pénzből, a projekttel összefüggésbe nem hozható célokra utalt vagy utaltatott át különböző összegeket. Az okozott kár nem térült meg. A Zalaegerszegi Törvényszéken holnap tanúmeghallgatásokkal folytatódik a büntetőügy szálainak kibogozása.

T. D. V. és társai kábítószerrel kereskedtek a megyeszékhelyen

Egy negyven éves nő, valamint huszonéves fiatalok ellen emeltek vádat még a nyár elején kábítószer kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt az egerszegi ügyészek: a vádirat szerint nem csak fogyasztották a marihuánát, de kereskedtek is vele. T. D. V. és társai elszámoltatása holnap kezdődik a Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Seruga Teodóra vezette büntetőtanácsa előtt.

Egy negyven éves nő – a büntetőügy III. rendű vádlottja – a zalabéri, hétvégi háznak használt telkén 2016. év tavaszán és nyarán legalább 19 tő kannabisz növényt termesztett. A rendőröknek ugyanazon esztendő őszén vált gyanússá a nő, akinek a telkére 2016. november 03. napján csaptak le a zsaruk. A helyszíni szemle során, a garázsból került lefoglalásra egy sárga, 10 literes műanyag kanna, amelyben mintegy 0,5 kg nettó tömegű zöld növényi törmeléket, valamint a kannabisz növényekről levágott 19 darab gyökért találtak. A garázs melletti tárolóban madzagon lógó, száradó 16 növényi tő, valamint egy 10 literes kannában mintegy 1,5 kg nettó tömegű zöld növényi anyag került még lefoglalásra. Ezután a nyomozók házkutatást tartottak a nő zalaegerszegi lakóhelyén, ahol a hálószobában, egy szekrényben tárolt fa dobozban alufóliába csavart, zöld színű növényi törmeléket, a konyhai hűtő fagyasztó részében alufóliába csavart fehér színű port, a konyhaasztalon, valamint a lakás kisszobájában, a cserépkályha előtt pedig további zöld növényi törmelékeket találtak. A fehér színű por amfetamint tartalmazott, míg a növényi törmelék marihuána volt.

Amint arra a nyomozás fényt derített, a negyven éves nő a zalabéri lakóházánál feltalált és lefoglalt marihuánát nem csupán saját fogyasztásra, hanem továbbértékesítés céljából termesztette. Ezért 2016. év nyarán megkérte barátnőjét, a büntetőügy I. rendű terheltjét, hogy amennyiben tud, akkor szerezzen vevőt neki a nála lévő marihuánára. A fiatal, húsz éves lány ebbe bele is egyezett, majd 2016. év augusztusában – pontosabban már meg nem határozható időben – egy zacskónyi kannabisz ágvégződést adott el egy már büntetett előéletű, 26 éves fiatalembernek a megyeszékhely Landorhegyi út 30. szám előtti parkolójában, aki a bűnügy V. rendű vádlottja.

A kábítószert Zalabéren termesztő nő nem csak barátnője segítségével árusította a drogot, hanem maga is adott el belőle Zalaegerszeg területén, például a Páterdombi városrészben. A nő elfogásának napján csaptak le a zalaegerszegi zsaruk a kábítószeres banda többi tagjára is. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottai 2016. november 03. napján, 15 óra 10 perckor, a megyeszékhelyen vonták ellenőrzés alá azt a BMW személygépkocsit, amelyben az I. rendű vádlotton kívül egy tizennyolc (IV. rendű vádlott), és egy huszonkét éves fiatalember (II. rendű vádlott) is utazott, akik fiatal koruk ellenére már mindketten voltak büntetve. Az ellenőrzés során a II. rendű terhelt alsóruházatából 33,45 gramm marihuána került elő. Az autóban ülő galerit elfogták, majd a nyomozók az I. rendű, 20 esztendős lány lakására mentek, ahol lefoglalásra került mintegy 44 gramm össztömegű marihuána. A lány az elszámoltatása során végül bevallotta, hogy 2016 nyarán és őszén, a megyeszékhelyen, valamint Zalaegerszeg környékén több személynek is adott el a kábítószerből. Ugyancsak vallomást tett marihuána árusításáról a II. rendű vádlott is. A szintén elfogott és előállított, IV. és V. rendű terheltek esetében pedig kábítószer fogyasztásának egyértelmű nyomait mutatták ki a szakértők. Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség a terheltek ellen kábítószer-kereskedelem bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt. A héten két tárgyalási napot is tartanak: holnap és pénteken a vádlottakat, majd tanúkat hallgat majd meg dr. Seruga Teodóra.

Nem volt elég a tisztességgel megszerezhető pénz három zalai vállalkozónak

Nem volt elég a tisztességgel megszerezhető pénz három zalai vállalkozónak, ezért sokmillió forintot csaltak el az egervári várkastély felújítása során, legalábbis az ügyészek szerint. Ha bebizonyosodik N-G. J. és társai bűnössége, könnyen börtönbe mehetnek mohóságuk miatt.A büntetőügyben érintett, három zalai vállalkozás ügyvezetőjével szemben a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette, számviteli rend megsértésének bűntette és hamis okirat felhasználása vétsége miatt emelt vádat. Az ügyészség szerint a három férfi az egervári Nádasdy-Széchenyi várkastély felújítására kiírt pályázati támogatás elszámolása kapcsán több millió forintnyi vagyoni hátrányt okozott. A holnap kezdődő büntetőperben a vádlottakat fogja meghallgatni a Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Sinkó Vilmos vezette büntetőtanácsa.

Az ügy fővádlottja, N-G. J. 2012 novemberében kötött támogatási szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel az egervári Nádasdy-Széchenyi várkastély turisztikai fejlesztésére, mely szerződés tárgya az Új Széchenyi Terv részét képező projekt elszámolható költségeinek az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetésből vissza nem térítendő támogatás formájában történő finanszírozása volt. A támogatást 85 %-ban az Európai Regionális Fejlesztési Alap, 25 %-ban a magyar állam központi költségvetése finanszírozta.A szerződés értelmében a projekt elszámolható költségei közt szerepeltek a Nádasdy-Széchenyi várkastély felújítási munkái, valamint a kastély második emeleti szobáinak korhű bútorai elkészítése kapcsán felmerülő költségek is, mely utóbbi munkálatokra a vádlott vállalkozási szerződést kötött az ügy másodrendű vádlottjával.A projekt keretében igényelt támogatási előlegből a vállalt 2015. augusztus 31-i határidőre a bútoroknak el kellett volna készülniük, összeszerelve a kastélyba kellett volna kerülniük, ahhoz, hogy a támogatást a szerződésben foglaltak szerint költségként el lehessen számolni.

Bár a bútorok határidőre nem készültek el, a felek csalárd megállapodása alapján a támogatások igénylése céljából a teljesítésigazolások és a vállalkozói díj fizetéséről szóló számlák valótlanul kiállításra kerültek, melyeket mindkét fél aláírt, majd a hamis számlákon szereplő összegek ténylegesen átutalásra is kerültek a vállalkozó számlájára.Az ügy harmadik vádlottja a felújítással kapcsolatos PR tevékenység tekintetében ténylegesen elvégzett tevékenység nélkül kiállított hamis számlákkal kapcsolódott társai bűnös tevékenységéhez.Mivel a vádlottak a hamis számlákkal megtévesztették a támogatást folyósító Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséget, a közel 28 000 000,-Ft jogosulatlanul igényelt támogatással kb. 4 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a magyar és 24 millió forint vagyoni hátrányt az Európai Unió költségvetésének.

Az ügy fővádlottja a hamis számlák áfa tartalmát levonható adóként szerepeltette az általa benyújtott adóbevallásban, és azt teljes mértékben kívánta visszaigényelni, így az adó alapja és mértéke tekintetében rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedve, közel 16 000 000,-Ft összegben megtévesztette az adóhatóságot, mely bűncselekményét vádlott társai szándékosan segítették.Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta mindhárom vádlottal szemben.

Folytatódik a tárgyalása az osztrák munkaadóját kifosztó magyar házvezetőnőnek

Rossz hírünket fogja majd kelteni egyik honfitársunk, O-né H. A. a „sógoroknál”, az már egészen biztos, e fölött kár is vitát nyitni. Ugyanis az történt, hogy egy osztrák állampolgár a bizalmába fogadta, felvette házvezetőnőnek, amiért nem nagyon mutatott hálát O-né. Csupán 5 napi munka után – még ugyanazon a napon, mikor az osztrák tulajdonos kórházba került – odahívta az üresen maradt házba a bandáját, és szó szerint üresre pucolták a házat. Mindent elvittek, még a kenyértartó dobozt is… A nő elszámoltatása csütörtökön iratismertetéssel folytatódik a Lenti Járásbíróság előtt.

A vádlott, O-né H. A. 2016. szeptember 21-én kezdett el házvezetőként dolgozni egy osztrák állampolgár ausztriai családi házában, ahova őt egyik ismerőse ajánlotta be. A sértett 5 nappal később, 2016. szeptember 26. napján, a délelőtti órákban váratlanul kórházba került, így a házban az ott lakó terhelt egyedül maradt. Ekkor a nő elhatározta, hogy munkaadója távollétét kihasználva, a házból különböző vagyontárgyakat tulajdonít el. Ugyanezen a napon, a késő délutáni órákban O-né H. A.és a házhoz gépkocsival érkező, máig ismeretlen társai szó szerint kifosztották a házat. Az ingatlan különböző helyiségeiből a részben a kórházban lévő sértett, részben pedig a tartósan távollévő élettársa tulajdonában lévő, több tucatnyi, legkülönbözőfélébb vagyontárgyakat összepakolták, és elvitték. O-né H. A. a lopás másnapján – mind, aki jól végezte dolgát –felmondott a munkaadójánál, majd hazautazott Magyarországra.

Lába kélt a kávéfőzőnek, az asztali grillnek, konyhai robotgépeknek, televíziónak, hűtőnek, mosógépnek, lábasoknak, edényeknek, kozmetikai piperecikkeknek, az összes családi ékszernek, kéziszerszámoknak és barkácsgépeknek, de még a kenyértartó doboznak is. Az ellopott dolgok összértéke meghaladta a 4 millió forintot, amely az eljárás során nem térült meg. Mindezek miatt O-né H. A. terheltet lopás bűntettével és lopás vétségével is megvádolta a Lenti Járási Ügyészség: bűnösségéről és büntetéséről a határ menti kisváros járásbíróságának dr. Horváth Zsolt vezette büntetőtanácsa fog majd dönteni.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.