Együttműködési megállapodást kötött a kanizsai és a lendvai kamara

facebook megosztás

A lendvai és a nagykanizsai kamara közötti megállapodás célja, hogy a résztvevők megerősítsék a két város korábbi kapcsolatait, segítsék a helyi vállalkozókat, valamint közösen valósítsanak meg európai projekteket. – A jövőben ez főleg a kis- és középvállalkozókat fogja érinteni, ezért is örülünk neki, hiszen nálunk is ez egy fontos terület. Másrészt pedig ez az informatika és a digitális világban való együttműködés, mind a két terület fontos, és mindkét országban van még tennivaló - mondta dr. Polay József, a NAKKIK elnöke.


A két város kamarái a jövőben rendszeres találkozókat is szerveznek (Fotó: Jancsi László)

Az együttműködést a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezte. – Örömmel fogadtuk ezt az együttműködési megállapodást. Minden szinten jó ez, a nemzetközi közreműködésben, a barátság kialakításában, és fejlődés is a két város között. A magyar nemzeti kisebbség miatt is, hiszen nagyon szépen közreműködünk a lendvai magyar kisebbségi intézetekkel - fogalmazott Eva Marija Banutai, a Lendvai Területi Kisipari és Vállalkozói Kamara elnöke.

A két város kamarái a jövőben rendszeres találkozókat is szerveznek. A kezdeményezéssel nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális és a turisztikai kapcsolatokat is szorosabbra kívánják fűzni.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.