Elindult a Szeniorok Iskolájának 11. szemesztere

facebook megosztás

Leendő tanáraikat is megismerhették a Szeniorok Iskolájának tanulói az ünnepélyes tanévnyitón. A gimnazisták szívesen jelentkeztek tanárnak a programba, hiszen ezzel az érettségi feltételeként megszabott közösségi szolgálatot is teljesítik, valamint saját tudásukat is még tovább fejlesztik. – Angol kezdő csoportot fogok tanítani. Igazából nagyon szeretem az angol nyelvet, illetve most lett nyelvvizsgám, ezért szeretnék tanítani és segíteni az embereknek. A közösségi szolgálati óráimat is ezzel fogom megszerezni, illetve az időseket is nagyon várom, hogy megismerjem, oktassam őket, segítsek nekik - fogalmazott Barabás Regina, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium diákja.


Leendő tanáraikat is megismerhették a Szeniorok Iskolájának tanulói   Fotó: Gergely Szilárd

A város vezetősége és az idősügyi tanács által szervezett tanfolyamok nagy népszerűségnek örvendenek a kanizsai szépkorúak körében. Már voltam angol, illetve informatika kezdőn. Úgy gondoltam, mivel nem igazán haladtam előre – ami nem az oktatók hibája –, hogy nagyon fontos előrébb lépnem, hiszen az óvodás gyerekek is megelőznek - említette Gréczi Richárd Gordon.

A kurzus sikerét jól jelzi, hogy informatikából már két osztály is lesz a november elején induló 11. félévben. A tavaszhoz képest meglepetés, és örülünk is neki, hogy jóval több jelentkező volt, hiszen 115-en adták be a jelentkezésüket a hat tanfolyamra. Tehát összesen 7 osztályban kezdődik meg az oktatás a jövő héttől, hiszen informatikából – a jelentkezők miatt – két osztályt kellett indítanunk, egy plusz haladó osztályt - mondta dr. Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó.

A Szeniorok Iskolájának tanórái, az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is a BLG-ben, a városi könyvtárban és a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban lesznek. A szervezők tervei között szerepel, hogy a 2019 tavaszán induló szemeszterben már oroszt is tanulhassanak majd az érdeklődő kanizsai nyugdíjasok.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.