Elkezdődött a kertihulladék-égetés szezonja

facebook megosztás

A hónap elejétől a hét első két munkanapján megengedett a száraz levelek, növényi hulladékok eltüzelése. Az ellenőrzés és a bejelentések kivizsgálása miatt ebben az időszakban a közterület-felügyeletnek is több a dolga. Október elsejétől égetéssel is megsemmisíthetik a kerti növényi hulladékot azok a kerttulajdonosok, akik nem komposztálnak, illetve nem szállíttatják el a biohulladékot. - Megvolt a tilalmi időszak, ami május 1-től szeptember 30-ig tart Nagykanizsa egész közigazgatási területén. Ekkor mindenhol tilos volt égetni. Az első égetéseket október 1-jét követően, a hét első két munkanapján lehet végrehajtani. Általában ezt nem szokták betartani a város lakói, próbáljuk tájékoztatni őket, hogy mikor lehet égetni, illetve mit szabad égetni – mondta el Bakonyi Tamás a Közterület-felügyelet vezetője.

Erről egyébként évről évre egyre többen érdeklődnek a felügyeletnél, így egyre kevesebb a szabálysértés. - Nagyon sokszor elég volt csak figyelmeztetést alkalmaznunk, egy-két nagyobb kirívó eset volt, ebben az esetben helyszíni bírságot alkalmaztunk - fogalmazott Pásztor Lajos közterület felügyelő. A Közterület-felügyelet munkatársai ilyen esetekben 50 ezer forintos helyszíni bírságot szabhatnak ki.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.