Győzelmet arattak a fiatal kanizsai focisták

facebook megosztás

Az U 14-es és 15-ös csapat is az andráshidaiakat fogadta az elmúlt hétvégén, az NB II Észak-nyugati csoportjában.

Az U 14-esek 18–0-ra, az U 15-ösök pedig 9–0-ra győzték le a vendégcsapatot. Mindkét kanizsai gárda jól játszott és szép gólokat szerzett. Bene Gábor, az FC Nagykanizsa utánpótlás szakmai igazgatója azt mondta, egyértelműen erősebb és képzettebb játékosai vannak a Kanizsának, mint az Andráshidának, de a hétvégi találkozó valóban meggyőző volt. A szakmai igazgató kiemelte Kovács Rómeó félpályáról lőtt szépségdíjas gólját. Bene Gábor hangsúlyozta, az utánpótlás bajnokság meccseinek célja, hogy a gyerekek egyénileg is fejlődjenek. Hozzátette, többen közülük már most úgy játszanak, hogy 3-4 éven belül szinte biztosan a felnőttcsapatot erősítik majd.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.