Ingyen lehet wifizni mától az Erzsébet téren

facebook megosztás

Az Erzsébet téri ingyenes wifi ötlete a Fidelitas Nagykanizsai Csoportjának elnökéhez köthető. Léránt Gábor elmondta, hogy számos középiskolás diákkal egyeztettek a fejlesztésről. – Nagyjából egy hónappal ezelőtt jött az ötlet az itt élő és tanuló fiatalok javaslatára és kezdeményezésére. Ezt felkarolva készítettünk egy kezdeményezést, amit eljuttattunk polgármester úrnak, és ő ezt támogatta - fogalmazott az ötletgazda.

Az Erzsébet téren pár évvel ezelőtt volt már egy hasonló hálózat, de az nem működött tökéletesen, ezért a város vezetősége támogatta az új kezdeményezést. – Valóban volt ilyen nyíltrendszerű wifi lehetőség, de valami volt a rendszerrel, nem működött. Nálunk az informatikai szolgáltató a Via Kanizsa, én a cég vezetőjével felvettem a kapcsolatot, megnézték, megvizsgálták, majd valóban bebizonyosodott, hogy nem működik. S így a ZNET-tel felvették a kapcsolatot, s most már ez működik - tette hozzá Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.

A polgármesteri hivatal tetejére elhelyezett készüléknek köszönhetően a tér teljes területén elérhető az ingyenes szolgáltatás. – Kettő darab access point került felhelyezésre, ez a teljes területet lefedi a téren, nagyjából 200 méteres sugárban. A két eszköz összesen 500 kliens kiszolgálására képes. Úgy lett meghatározva, hogy minden eszköz 2/2 megabit per szekundum le- és feltöltési sebességgel tud csatlakozni az internetre - említette Szász Péter, a kivitelező cég üzletfejlesztési vezetője.

A térre érkezőknek a Nagykanizsa hotspot elérhetőségre kattintva lesz lehetőségük használni az ingyenes wifit.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.