Közokiratot hamisítva próbáltak megszabadulni a cégtől: nem sikerült…

facebook megosztás

Közokiratot hamisítva próbáltak megszabadulni a cégtől: nem sikerült, és nyilván a felelősségre vonás sem fog elmaradni az ügyeskedni próbálókkal szemben. Nem éri meg próbálkozni, mert a végén mindenki megbukik, és akkor nincs pardon. A vádemelés részleteiről a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét, dr. Pirger Csabát kérdeztem.

Egy kft. ügyvezetőjének – egy nőnek – a fia felkínálta egy férfi ismerősének, hogy hajlandó 50.000 Ft-ot fizetni annak, aki vállalkozik arra, hogy színleg egy cég ügyvezetője lesz. Az ismerős elmondta ezt élettársának, majd közösen elhatározták, hogy vállalják az ügyvezető személyében bekövetkező változással kapcsolatos iratok aláírását. Ezen szándékukat közölték a férfivel is, aki ügyvédhez fordult, és megbízta a szükséges iratok előkészítésével. Az ügyvéd 2014. április 28. napján elkészítette a cégátruházáshoz szükséges okiratokat, amiket az élettárs, illetve – az ügylet fiktív voltáról ugyancsak tudomással bíró – ügyvezető is aláírt. Az iratok szerint a társaság új tagja és új ügyvezetője az élettárs lett.

A társaságban lévő üzletrész eladásról szóló adásvételi szerződést, illetve az érintett társaság tagjának és ügyvezetőjének személyében történt – színlelt – változással összefüggésben keletkezett cégiratokat, az ügylet fiktív voltával egyébiránt tisztában nem lévő ügyvéd ellenjegyezte, majd azok benyújtásra kerültek a Zalaegerszegi Törvényszék Cégbíróságához. A cégbíróság a változásokat 2014. május 15. napjával a cégjegyzéken átvezette, így a közhiteles cégnyilvántartásba valótlan adatok kerültek.

A régi és az új ügyvezetők cselekményükkel közreműködtek abban, hogy – a társaság tagját, illetve az ügyvezető személyét illetően – valótlan adatok kerüljenek a cégnyilvántartásba, amire az eredeti ügyvezető fia bírta rá őket, férfi ismerősén keresztül. Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a zalai megyeszékhely járásbíróságán.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.