Már nem először idézték fel dr. Vlasics Antal tragikus sorsát

facebook megosztás

A Halottak Napján gyertyagyújtással és koszorúzással emlékeztek megyénk bíróságai dr. Vlasics Antalra,a tragikus sorsú, zalai származású bíróra. A mécses meggyújtásának apropójáról dr. Vándor Virágot, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivőjét kérdeztem.

A bírót 1973-ban, a Marcali Járásbíróság tárgyalótermében egy peres fél lőtte agyon, testét szülőfalujában, Becsehelyen helyezték örök nyugalomra – sorolta a részleteket dr. Vándor Virág. – A Zalaegerszegi Törvényszék az Országos Bírósági Hivatal bírósági történelem és hagyományápolás tárgyú pályázatán elnyert támogatás révén, 2016-ban újította fel a tragikus körülmények között elhunyt bíró síremlékét, s azóta, évente két alkalommal – a Bíróságok Napján, illetve Mindenszentekkor – koszorúzással, és gyertyagyújtással emlékezünk meg dr. Vlasics Antalról.


Dr. Nincsics Szabina és dr. Wayda Gertrúd bírósági titkárok koszorúztak az OBH támogatásával felújított síremléknél

– Ez évben a zalai bíróságok képviseletében dr. Nincsics Szabina és dr. Wayda Gertrúd, a Keszthelyi Járásbíróság bírósági titkárai helyezték el az emlékezés koszorúját a becsehelyi temetőben – mondta végül megyénk törvényszékének sajtószóvivője.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.