Nagykanizsára érkezik a Lords of The Organ koncertsorozat

facebook megosztás

Október 28-án a nagykanizsai Református Templomban Bach mellett Vivaldi, Debussy, Bizet és Gershwin darabjai is felcsendülnek. Rákász Gergely zenei idegenvezetésében idén is sok érdekességet oszt majd meg a zeneszerzőkről és arról a korszakról, amiben ők éltek. A koncertzongorista legfőbb célja, hogy előadásában nemcsak a klasszikus zenét, hanem az orgona showhangszer arcát is megmutassa.


A Lords of The Organ sorozat a hangszer legnagyobb szerzőit és örökéletű műalkotásait állítja színpadra (Fotó:Gergely Szilárd)

- Régóta szerettem volna kicibálni az én hangszeremet abból a szörnyűséges helyből, ahová került. Nagyon sokak szemében ez egy poros, templomkarzatra szorult, kicsit olyan galambszagú – a dögunalom szinonímája. Pedig ez az a hangszer volt, amit valaha a gladiátor viadalokon, ökrösszekéren húzták és a tömeget szórakoztatta. Császárok, királyok építtettek maguknak, hogy a legnagyobb hangszert hallgathassák. Okkal sajátította ki az egyház. Ott volt a korai Hollywoodban és kísérte a némafilmeket. Tulajdonképpen itt egy olyan hangszerről van szó, amivel bármit el lehet játszani és mégis nem az igazi a megítélése. Úgyhogy évekkel ezelőtt elindítottam ezt a Lords of The Organ sorozatot – már a címválasztással is arra törekedtem, hogy konduljon meg egy nagy harang a hallgatók fejében – mondta Rákász Gergely, koncertzongorista.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.