Nő az erő!

facebook megosztás

Megkezdte működését Kanizsán a Család és KarrierPONT. Az elsősorban nőknek szóló, Nő az erő! elnevezésű projektben a munkaerőpiacra való visszatérésben, a munkahelyen történő beilleszkedésben segítenek. Ehhez egyéni és csoportos tréningeket tartanak, mentorálnak, valamint kisebb képzéseket is szerveznek.  A Zala megyei nőknek szóló családvédelmi szolgáltatásokhoz 200 millió forint támogatást nyert a program a Nők a családban és a munkahelyen nevű pályázaton. A teljes megyét lefedő szolgáltatás keretében mindenkinek segítenek, a projekt központja a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete, konzorciumi partnere pedig Nagykanizsa önkormányzata – mondta Híradónknak a program szakmai vezetője. - Segíteni szeretnénk azoknak, akik alacsony iskolai végzettségűek, akik 50 év felettiek, akik romák, akik gyermeket nevelnek, és éppen ezért erősen korlátozott az, hogy milyen munkahelyen tudnak elfoglaltságot találni maguknak. Tulajdonképpen azt gondolom, nem volt igazán túlzás, ha azt mondtam, hogy mindenki. Az elsődleges célunk egyébként az, hogy a munkaerőpiaci helyzetükön próbáljunk az arra rászorulóknak segíteni - mondta el Szőlősi Márta a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetének vezetője.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.