Thúry György és kora

facebook megosztás

Dénes Sándor köszöntője után Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő videóüzenetét hallgatták meg a jelenlévők. A Thúry-emlékév kezdeményezője és fővédnöke kiemelte, hogy Magyarországot és Európát, napjainkban – csakúgy, mint Thúry György korában – ismét végvárként, bástyaként kell óvnunk és védenünk. – Az emlékezés tiszteletével, múltunk jobb megismerésével talán még erősebbek, még eltökéltebbek lehetünk abban, hogy Magyarországot és Európát, ismét végvárként, bástyaként óvjuk és védelmezzük, s ne rettenjünk meg senkitől, ha a jövőnkről, a létezésünkről van szó. Se hódítótól, se árulótól, se kollaboránstól. Ebben a megközelítésben Thúry György példakép - fogalmazott üzenetében a politikus,

A tudományos emlékülésen a török korral foglalkozó professzorok tartottak vetített képes előadást legújabb kutatási eredményeikről. – Az emlékév kapcsán a múzeumnak lehetősége nyílik összefoglalni és bemutatni Thúry György és kora, Kanizsa vára, valamint Kanizsa török kori történetének kulturális, szellemi és tárgyi emlékeit. A Thúry-emlékévhez kapcsolódik a Thúry György és kora tudományos emlékülésünk, melyben 8 előadást hallgathattunk meg a legújabb kutatási eredményekkel - mondta Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.

Az előadások bemutatták Kanizsa külvárosának pusztulását, az egykori mezőváros várának építéstörténetét, valamint azt is, hogy a földrajzi fekvése miatt szinte védhetetlen települést miként próbálta az 1567 és 1571 között kapitányként szolgáló Thúry György megóvni a támadó török csapatoktól. – Egy mezőváros volt Kanizsa, védhetetlen, ezért épült ki a mai Erzsébet tér területén egy falakkal körülvett, védhető város. S ezt a területet, ahol valaha Nagykanizsa több száz évig állt, gyakorlatilag elhagyták és feladták. Ezt Thúry György sem tudta megvédelmezni, annak ellenére, hogy számos kisebb-nagyobb erődítményt épített a mai Kanizsa határain belül, ahonnan jelezni tudták, hogy a törökök mikor és milyen irányból érkeznek - Dr. Vándor László, a Göcseji Múzeum nyugalmazott igazgatója.

A Thúry-emlékév jegyében több hagyományőrző és kulturális programot szerveztek már idén Kanizsán. A mai konferencia egyik fő célja az volt, hogy a helyi fiatalok minél többet tudjanak meg Thúry Györgyről és Nagykanizsa történelméről, ezért az emlékülésen elhangzott előadásokat oktatásra is felhasználják majd a városi iskolákban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.