Tökös program a Kanizsai Futóklubbal

facebook megosztás

A Csónakázó-tóhoz többen is jelmezben érkeztek, utalva az amerikai Halloween hangulatára. – Vidám, rémisztő és mókás jelmezekben jöttek, s díjazni is fogjuk a legjobbakat – mondta el Léhart Zoltán, a Kanizsai Futóklub alelnöke. – Természetesen a programból a Csótó-kör sem maradhat ki. Szívesen látunk minden rendezvényünkön kicsiket, nagyokat, fiatalokat és idősebbeket; mindazokat, akik mozogni szeretnének a természetben, az év bármely időszakában.


 

A csapathoz tartozók közül többen napok óta készültek erre a programra, volt, aki a gyerekek hangulatáért volt „felelős”. – Tavaly is nagy volt az érdeklődés, talán azért is, mert ez a program nem csupán a futásról szól. Azért is ilyen népszerű, mert összekötjük egy kreatív foglalkozással – fogalmazott Gombor Nikoletta.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.