Újabb sivatagot hódított meg Lubics Szilvia

facebook megosztás

A kaliforniai Death Valley után az Atacama-sivatagban versenyzett Lubics Szilvia. Az ultramaratonista korosztályában az első, összetettben a negyedik lett.

Újabb sivatagot hódított meg Lubics Szilvia. A kanizsai hosszútávfutó korosztályában az első, összetettben pedig a negyedik lett az Atacama Crossingon. A chilei verseny hét napon át tartott, a futóknak ennyi idő alatt kellett a 250 kilométeres távot teljesíteniük extrém körülmények között, kísérő nélkül.


Az egyik szakaszon térdig érő vízben gázoltak át a versenyzők (Fotó: RacingThePlanet)

A versenyzők feladatát nehezítette, hogy a felszerelésről és az élelmiszerről maguknak kellett gondoskodniuk, így hátizsákkal futottak – Lubics Szilviáé tíz kilót nyomott a rajt előtti mérlegelésen. Az első három nap mintegy 40 kilométert, a negyediken 47-et, az ötödiken pedig 79 kilométert tettek meg a résztvevők. A pénteki pihenőt követően szombaton már „csak” 13 kilométer szerepelt a programban.


Lubics Szilvia büszkén lengette a magyar zászlót Chilében (Fotó: RacingThePlanet)

A háromszoros Spartathlon-bajnok Lubics 41:49 órás összesített idővel, negyedikként és korosztályos bajnokként ért célba. Utána közösségi oldalán azt írta: még soha nem érzett olyan extázist futóversenyen, mint az Atacama Crossing végén. Az ultramaratont egyébként a férfiaknál a hongkongi Vong Ho Csung, a nőknél pedig a dél-afrikai Lara Raynolds nyerte meg.

A startot ITT lehet megnézni, a 68-as rajtszámot viselő Lubics Szilvia 00:29-től látható.

Borítókép: RacingThePlanet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.