Változik a forgalmi rend a Tripammer utcai temető környékén

facebook megosztás

Szerdától változik a forgalmi rend a Tripammer utcai temető környékén, csütörtökön és pénteken a sírkert nyitvatartása is módosul.

Mindenszentek, illetve halottak napján a temető kapuja 6-tól 20 óráig lesz nyitva, ezen a két napon az ügyfélszolgálati iroda is nyitva tart. A forgalomkorlátozás és az egyirányúsítás a Tripammer utcát és a MAORT-telepet, itt elsősorban a Papp Simon sétányt érinti. – Az egyik legfontosabb, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy az ünnepek alatt, tehát a négy nap alatt mozgáskorlátozott kártyával sem engedünk be autókat a temetőbe, ebből szokott problémánk lenni. A forgalmi rendet illetően a szokásos forgalmi rend lép életbe itt a temető környékén, ez több mint 10 éve így működik. Talán annyival egészíteném ki, hogy szerdán fogjuk az új forgalmi rendet kialakítani. A hosszú hétvégére is megmarad a megváltozott forgalmi rend a lakótelepen, egyedül a Tripammer utcát fogjuk megnyitni az eredeti forgalmi rend szerint - mondta Fitos István, a VIA Kanizsa vezérigazgatója.

---

Mindenszentek és halottak napjához kapcsolódóan forgalomkorlátozás lesz Nagykanizsán - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A forgalmi torlódások elkerülése, a szabálytalan parkolás megakadályozása érdekében 2018. október 31-én 8 órától 2018. november 5-én 8 óráig az alábbi táblák kihelyezésére tett intézkedést a Nagykanizsai Rendőrkapitányság:

Vécsey utca: Tripammer utca és Maort utca között mind a két oldalon, valamint a Maort utcától az Olaj utcáig az északi, páratlan oldalon megállni tilos.

Papp Simon sétány: egyirányú lesz a forgalom a Tripammer utca irányából, a Vécsey utca irányába. 

2018. október 31-én 8 órától 2018. november 2-án 8 óráig:

Tripammer Gy. utca: egyirányú lesz a forgalom a Vécsey utca irányából a Papp Simon sétány felé. Az út nyugati oldalán tilos megállni a vasúti hídtól a Gyulay közig. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.