Városismereti versennyel zárultak a Bolyai-napok

facebook megosztás

Izgatottan vették körbe az Erzsébet szobrot az ötödikesek szombat délelőtt. A városismereti verseny utolsó állomásán nemcsak helyesen kellett megoldaniuk a feladatot, hanem az időre is figyelniük kellett. – Erzsébet királynőről ki kellett rakni egy kirakót és erre kaptunk pontokat.  Hogy érzed, hogy ment? Szerintem jól ment. Igaz, egyperces késés, de azért megkaptuk a pontot – árulta el Bogdán Vanessza, a Bolyai-iskola tanulója.


Az osztályok idén is jól teljesítettek

A diákok interaktív feladványokon keresztül ismerhették meg Kanizsa történelmét és emlékműveit. – A programsorozatnak a mottója, a „Kanizsa Vár” – átvitt értelemű jelszót választottuk. Ami úgy gondolom, hogy sikeres, hiszen az utolsó állomásnál állunk és a gyerekek nagyon izgatottak, várják, hogy a pontszámok összesítésénél milyen eredményeket értek el – mondta Bánfai Adrienn, a Bolyai-iskola magyar-történelem tanára. A Bolyai-napokat hagyományosan lezáró versenyen idén is jól teljesítettek az osztályok.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.