Vascsővel vágták fejbe a siófoki vállalkozót a pénzéért, a helyszínen életét vesztette

facebook megosztás

Holnap a Zalaegerszegi Törvényszéken, tanúk meghallgatásával folytatódik egy siófoki rablógyilkossággal vádolt galeri bűnpere: az ügyészek szerint N. Tamás és társai 2014. augusztus 15-én, a saját háza udvarán ölték meg és rabolták ki a több vendéglátóegységet, trafikot is üzemeltető sértettet. A vádlottak sorsáról a dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanács dönt majd.

A vádirat szerint az I. rendű vádlott, a 40 éves N. Tamás a visszatérő anyagi nehézségei miatt, 2014 nyarán határozta el, hogy kirabolja a több vendéglátó egységgel, trafikkal is rendelkező sértettet: a vállalkozóra a szintén a sértett által üzemeltetett, siófoki Kis Kulacs büfében figyelt fel. Tervébe bevonta a 33 esztendős L. Norbertet és a 32 éves, kaposvári K. Ferencet is. Először be akartak törni a sértett házába, azonban, mivel annak családja általában otthon tartózkodott, ezért elhatározták, hogy az utcán támadnak majd rá a büfésre. 2014. augusztus 15-én, este tíz óra tájékán, a vállalkozó lakásának közelében várakoztak, majd, amikor kiszállt az autójából, K. Ferenc egy méteres vasrúddal támadt rá, és akkora erővel vágta fejbe, hogy a szerencsétlen férfi a helyszínen életét vesztette. A nála lévő 1 millió 200 ezer forint készpénzt elvették, majd elmenekültek a helyszínről.

A Kaposvári Törvényszék két büntetőtanácsa is tárgyalta az ügyet, azonban hol az eljáró bíró kizárása, hol pedig iratellenesség miatt helyezte hatályon kívül a bűnösítő ítéleteket – K. Ferenc 20 év fegyház, N. Tamás 12 év fegyház, L. Norbert 6 év fegyház – a Pécsi Ítélőtábla, majd végül a Zalaegerszegi Törvényszékre helyezték át a bűnügy letárgyalását. Holnap további tanúk meghallgatásával folytatódik a büntetőper.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.