A BLG-be költözött Pán, a görög félisten

facebook megosztás

Pán a görög mitológiában a pásztorok kecskeszarvú és -lábú istenének számított. Természetközelisége, vidámsága és az ebből is fakadó kiváló pánsípjátéka mind hozzájárult ahhoz, hogy megihlesse a BLG művésztanárát, Stamler Lajost. A vázlatok láttán azonnal támogatta az új szobor elkészítést az iskola vezetősége. Igazgató úr erre az ötletre rögtön „rácsapott”. Megkérdezte, hogy meg tudnám-e ezt csinálni, s én mondtam, hogy ugyan ekkora méretet még nem csináltam, de azt hiszem, hogy meg tudom oldani. S akkor szép lassan gyakorlati lépéseket tettünk, megnéztem, hogy merre van megfelelő kőanyag, és Sóskúton sikerült megtalálni ezt a tömböt - elevenítette fel a kezdeti lépéseket stábunknak Stamler Lajos, Batthyány Lajos Gimnázium pedagógusa.

A kőtömb megvásárlását az iskola alapítványa finanszírozta, a szobor elkészítése pedig Stamler Lajos ajándéka az intézmény számára. Az alkotás igazi ékköve lehet a BLG udvarának. Miért kell nekünk ez a Pán-szobor? Arborétumszerű udvarunk adta az indíttatást, hiszen maradva a görög mitológiánál, hiszen Európa abból is fakad, kellett egy olyan szimbolikus alak, aki a mi arborétumunkra óvólag, védőleg tekint - fogalmazott Balogh László igazgató.

A szobor még nem nyerte el végső formáját, az utolsó munkálatokat már az iskola udvarán végzi el a művésztanár. A tervek szerint az alkotás mellé még egy ivókút is készülhet. Az ünnepélyes átadás valószínűleg a 2019-es öregdiák-találkozón lesz.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.