A roma holokausztot is bemutatja a Batthyány-gimnáziumban nyílt kiállítás

facebook megosztás

Az Út című tárlat a magyarok és a romák együttélésének, közös történelmének néhány jeles és tragikus pillanatát jeleníti meg, mint például a Pharrajimos, azaz a roma holokauszt. A kiállítást korábban Magyarország washingtoni nagykövetségének dísztermében is bemutatták. Oktatási intézményben azonban most szerepel először. – Nagykanizsán működik egy roma egyesület, amit Anosztru Egyesületnek hívnak, ami egyébként országos roma egyesület. A szervezet kezdeményezésére kezdtük ezt a holokausztkiállítást összerakni. Ma már olyan sikere van, hogy hazai és nemzetközi szinten is kérik, hogy vigyük el ezt a kiállítást – mondta Teleki László, az „Anosztru” Országos Cigány Egyesület vezetőségi tagja. 


A kiállítás nemcsak emlékezés, hanem emlékeztetés is egyben

A tárlat anyaga napjainkra is kitekint, összefoglalva a roma egyenjogúsítás lehetőségeit és eredményeit. – Tulajdonképpen azt is akarjuk mutatni – egy kicsit a nem romák számára is –, hogy van roma értelmiség, és ennek a bővítése mindannyiunk közös feladata. Ha minél több a roma értelmiségi, aki integráltan a magyar értelmiség tagjaként és értelmiségiként él, vagy kutatóintézetben vagy egy egyetemi tanszéken tevékenykedik, akkor nem ismétlődhet meg az a súlyos vészkorszak, ami megtörtént ’43-44-45-ben – fogalmazott Kardos Ferenc történész. A kiállítás nemcsak emlékezés, hanem emlékeztetés is egyben, ezért a szervezők szeretnék, ha minél több iskolába, fiatalhoz eljutna a tárlat. – Azért különösen fontos ez a kiállítás, mert a cigányság történetében szörnyű dolgok voltak, és erről nem biztos, hogy tudunk eleget. Ezért kell ezt a kiállítást missziós körútra vinni, ezért volt már Washingtonban is, és ezért fog indulni ezután további iskolákba is remélhetőleg és más országokba is – nyilatkozta Balogh László, Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója. A kiállításmegnyitó végén gyertyagyújtással emlékeztek a holokauszt roma áldozataira.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.